Olvasási idő: 4 perc London kétségtelenül az európai futball fővárosa, a Premier League leglátogatottabb célpontja. Nem csoda, hiszen ebben a szezonban nyolc londoni csapat játszik az angol élvonalban, és még Brighton is autóval gyorsan megközelíthető. Ha figyelemmel követik az angol futballt, és szeretnének valami szokatlant megtapasztalni, akkor van egy tippünk Önök számára. Kövessék közösségi oldalainkat,
Labdarúgás
Amikor egy játékos két országot képvisel – Puskástól egészen Platiniig
Olvasási idő: 4 perc Nem mindennapi, mégsem kivételes eset, amikor egy játékosnak lehetősége akad két ország nemzeti mezét is magára húznia. Ennek több oka lehet, mi pedig utánajártunk a legérdekesebb eseteknek. Kövessék közösségi oldalainkat, ahol további érdekességeket osztunk meg: Facebook – Instagram – TikTok Puskás Ferenc (Magyarország és Spanyolország) Az első a listán a legenda,
Újabb német siker – az 1980-as Európa-bajnokság története
Olvasási idő: 6 perc Szerző: Szikora Tamás Az első Eb, amelyen már nyolc csapat vehetett részt és az első, ahol a házigazdának már nem kellett selejteznie a részvételért, egyúttal az utolsó, amikor bronzmérkőzést is rendeztek. Lássuk, hogyan zajlott az 1980-as kontinenstorna! Kövesd közösségi oldalainkat, ahol további érdekességeket osztunk meg: Facebook – Instagram – TikTok Növekvő
A legendás tizenegyes – az 1976-os Európa-bajnokság története
Olvasási idő: 6 perc Szerző: Szikora Tamás Az Európa-bajnokságokra visszatekintő sorozatunkban most az 1976-os tornával foglalkozunk, amelyről a labdarúgást szerető emberek többségének Antonin Panenka neve ugrik be. A Csehszlovákiát erősítő játékos elképesztő módon értékesítette a maga 11-esét az Eb-k történetének legelső büntetőpárbajában egy olyan tornán, melynek zárószakaszában minden meccs hosszabbításban dőlt el. Kövesd közösségi oldalainkat,
Az első német siker – az 1972-es Európa-bajnokság története
Olvasási idő: 6 perc Szerző: Szikora Tamás Az Európa-bajnokságok történetét felidéző sorozatunkban ezúttal az 1972-es viadalra tekintünk vissza, ami a magyar labdarúgás szempontjából is egy fontos esemény volt, hiszen ezt követően sajnos 2016-ig nem jutottunk ki a kontinenstornára. A többségnek azonban nem emiatt, hanem az NSZK és Gerd Müller lehengerlő teljesítményéről marad emlékezetes ez a