Zöld-fehér öröm a nyitányon, vagy lecsap a „Fekete-tengeri Vihar“ Budapesten?

Olvasási idő: 3 perc

Szerző: Tamás Adam

Csütörtökön megkezdődnek az Európa-liga csoportküzdelmei, a Ferencváros első hazai mérkőzésén a regnáló török bajnok Trabzonsport fogadja. Mindkét együttes idegenbeli győzelemmel hangolt a bajnokságban, a Fradi az Újpest elleni örökrangadót nyerte meg, a Trabzonspor pedig az Umraniyespor csapatát gyűrte le egy góllal. Holnap azonos céllal lépnek pályára, hiszen a hárompontos kezdés mindennél fontosabb egy kupasorozat esetében.

Kövesd közösségi oldalainkat, ahol további érdekességeket osztunk meg a futball világából.
Facebook és Instagram

Vereség a Bajnokok Ligája rájátszásában

Mivel harmincnyolc év eltelte után újra elhódították a török bajnoki címet, ezért a klub csak a BL rájátszásában kapcsolódott be a selejtezősorozatok küzdelmeibe. A dán FC København ellen mindkét találkozón mezőnyfölényben játszottak, de a 60% feletti labdabirtoklás nem garantálja a sikert. Idegenben 2-1-es vereséget szenvedtek, otthon csak egy gól nélküli döntetlenre futtotta, így maradt számukra az Európa-liga, ahová két év múlva térnek vissza. A csoportkör sorsolása előtt az UEFA a negyedik kalapba sorolta őket, ami által összejöhetett a magyar bajnok elleni párosítas. Rajtuk kívül még a szerb Crvena Zvezda és a francia AS Monaco került a H-csoportba.

forrás: Trabzonspor Facebook oldala

Ha gólt kaptak, akkor mindig vereséget szenvedtek

A Trabzonspor érdekes statisztikát épít a 2022/2023-as labdarúgó szezonban, nyolc mérkőzés (bajnoki, BL rájátszás, Szuperkupa) alatt csupán két alkalommal kaptak gól(oka)t, akkor viszont mindig vereséggel hagyták el a pályát. A már fentebb említett FC København mellett az Antalyaspor 5-2-re győzte le őket. Hat esetben viszont kapott gól nélkül zártak, simán nyerték a Szuperkupát, a Galatasaray elleni rangadón pedig döntetleneztek. A bajnokságban öt forduló után jelenleg a 8. helyet foglalják el, viszont csak három pont a lemaradásuk a Besiktas mögött.

forrás: Trabzonspor Facebook oldala

Ismerős arcok a pályán

A tavalyi bajnoki menetelésben óriási szerepet vállalt a szlovák Marek Hamšík, aki 11 és fél éven át erősítette a Napoli csapatát, hosszú időn át volt csapatkapitány. Diego Maradona után óriási kultusszal rendelkezik Dél-Olaszországban. Edin Visca és Abdülkadir Ömür 11-11 kanadai pontot szerzett, a gólfelelősök közül Djaniny 10, Andreas Cornelius 15 bajnoki találattal zárt (ő augusztus utolsó napján az FC Københavnba igazolt).

A 2022/2023-as szezon előtt több helyen is változott a keret, egész bravúros átigazolási szezont produkált a török egyesület. 4 millió euróért érkezett Trezeguet (Aston Villa), 3 millióért Maxi Gómez (Valencia), 3 millióért Enis Bardhi (Levante), 1.25 millióért Marc Bartra (Betis), ingyen Stefano Denswil (Bologna). Rajtuk kívül kölcsönbe érkezett Jean Gbamin (Everton) és a közönségkedvenc Yusuf Yazici (Lille) is, aki a klubnál nevelkedett.

Magyar viszonylatban Enis Bardhi neve csenghet ismerősen, aki három éven át erősítette az Újpestet.

forrás: Trabzonspor Facebook oldala

Névjegy

Alapítás éve: 1967

Színek: halványkék – bordó

Stadion: Senor Günes Stadium

Székhely: Trabzon – Törökország

Sikerek: 7x bajnok, 9x kupagyőztes, 10 szuperkupa győztes

Legjobb nemzetközi szereplés: Bajnokok Ligája csoportkör 2011/2012: 6 meccs 1 győzelem 4 döntetlen 1 vereség

Vezetőedző: Abdullah Avci