Visszaszámlálás indul: bemutatjuk az EB helyszíneit

A következő bejegyzés elolvasása 4 percet vesz igénybe.

A koronavírus-járvány miatt alaposan felborult szinte az egész világ “menetrendje”, beleértve a sportvilág eseményeit is. Az eredetileg 2020 nyarán sorra kerülő EB-t is kénytelenek voltak egy évvel elhalasztani a szervezők, ráadásul nemcsak a dátumra, hanem a helyszínekre is hatást gyakorolt a pandémia hosszadalmas alakulása.

Az UEFA 2014. szeptember 19-én jelentette be az eredeti 13 helyszínt Genfben. 2017. december 7-én Brüsszelt törölték a rendezők közül, az új stadion építésének késlekedése miatt.

Bilbao és Dublin is vállalt eredetileg mérkőzéseket az Európa-bajnokságon, azonban a Covid19-pandémiával kapcsolatos, a nézőkre vonatkozó garanciák hiánya miatt egyik város sem garantálta, hogy nézők előtt rendezzenek mérkőzést.

A június 11. és július 11. között sorra kerülő torna helyszínei a következők: Budapest, London, München, Baku, Bukarest, Amszterdam, Szentpétervár, Róma, Koppenhága, Sevilla és Glasgow.

Budapest

Budapest, Budapest, te csodás! – énekli Rátonyi Róbert egy 1947-es slágerében. A magyar főváros az Európai Unió legnépesebb és leggyönyörűbb városai közé tartozik.

Budapesten a Puskás Aréna három csoportmérkőzésnek és egy nyolcaddöntőnek ad otthont. A felújított stadionba a tervek szerint – bizonyos korlátok és biztonsági intézkedések keretein belül – 61 ezer embert tudnak majd beengedni, ami 100%-os kihasználtságot jelent.

Nemcsak a magyar válogatott, hanem a nemzeti csapat vezető szurkolói csoportja, a Carpathian Brigade is megkezdte a készülődést a tornára. Marco Rossi csapata Portugália elleni kezdi meg a csoportküzdelmeket, a drukkerek pedig a közösségi oldalon jelentették be, hogy “a Hazánkhoz, és az alkalomhoz méltó, monumentális koreográfiát tervezünk bemutatni a kezdéskor.”

Főként emiatt is várjuk már olyan lázasan a kezdő sípszót.

puskas_arena

London

London az Egyesült Királyság és azon belül Anglia fővárosa, a legnagyobb városi terület az Egyesült Királyságban; Európában Isztambul és Moszkva után a legnépesebb város.

Londonban a “Football Otthona”, azaz a Wembley Stadion szolgál majd helyszínéül az EB mérkőzéseinek. A stadion 1922-ben 300 nap alatt épült fel 750000 £ értékében. 1923. április 23-án nyitotta meg kapuit az érdeklődők előtt.

Az eredetileg 127 000 fő befogadására alkalmas létesítmény az angol labdarúgó-válogatott otthona volt egészen 2000-ig. A stadionban számos FA-kupa és összesen öt Bajnokcsapatok Európa-kupája finálét rendeztek. Szintén itt rendezték az 1948. évi nyári olimpiai játékok, az 1966-os világbajnokság és az 1996-os Európa-bajnokság döntőjét.

2002-ben a stadion eredeti szerkezetét elbontották, az új 90 000 férőhelyes stadiont 2007. július 7-én adták át, ezzel az új Wembley lett Európa második legnagyobb stadionja. A csoportkör mérkőzésein kívül nyolcaddöntőt, elődöntőket és a döntőt is itt rendezik.

További érdekességek és nyereményjátékok a foci világából a Facebook oldalunkon: @FociTour.hu

München

München barátságos város, amely a szezonális fesztiválokról, gazdag kulturális naptárról ismert, így a gyönyörű templomok, múzeumok és paloták látogatásával élvezhetővé tehetjük a városban tett látogatást.

Így van ez a sportkedvelőknek szánt helyszínekkel is, például a Müncheni Olimpiai Stadionnal is, amelynek közvetlen közelében megemlékezés-kiállítás tekinthető meg az 1972-es olimpián történt túszdrámáról.

Az EB-meccsek helyszínéül azonban a müncheni csapat, az FC Bayern München otthona, az Allianz Arena szolgál majd. Formája után „gumicsónak”-nak is becézik. A csoportmérkőzések során ebben a stadionban fogadják a németek a magyar csapat játékosait.

Allianz_arena_münchen

Amszterdam

Amszterdam Hollandia fővárosa és egyben legnagyobb települése. Amszterdam neve az Amstelredamme-ből származik, amely a város eredetére utal egy gát körül az Amstel folyó partján. Amszterdamban a látnivalók színes skálája fogadja az idelátogatót.

Mindenki megtalálja az érdeklődésének megfelelőt. A legfőbb vonzerőt a múzeumok jelentik, mint például a Rijkmuseum vagy a világhíres Van Gogh múzeum, melyek évente több milliós forgalommal büszkélkedhetnek.

Az EB-n az ország legnagyobb költségvetésű arénája, a Johan Cruijff Arena kap főszerepet. Építése 1993-ban kezdődött és 1996. augusztus 14-én nyitotta meg kapuit. Jelenleg az AFC Ajax csapata bérli és tartja karban. A stadion érdekessége, hogy teteje nyitható és zárható, ennek köszönhetően könnyűzenei koncerteket is rendeznek itt.

Johan Cruijff Arena-amszterdam

Baku

Baku Azerbajdzsán fővárosa és egyben legnagyobb városa. Fontos kulturális, közlekedési és kereskedelmi központ. Negatív fényt vet rá, hogy a város és környéke a Föld egyik leginkább szennyezett területe. A Kaszpi-tenger partján fekvő főváros egy olajban gazdag volt szovjet tagország.

Az Európai Labdarúgó-szövetség stadionkategóriái szerinti négycsillagos besorolást érdemlő bakui Olimpiai Stadion otthonául szolgál az azeri labdarúgó-válogatott hazai mérkőzéseinek. Itt rendezték a 2015-ös Európa játékok egyes eseményeit és a 2019-es Európa-liga-döntőt.

Az EB-n Wales, Svájc és Törökország lép pályára itt a csoportkörben.

Baku-Olympic-Stadium

Bukarest

Bukarest Románia fővárosa, politikai, ipari, kereskedelmi és kulturális központja, valamint legnagyobb városa. A „kis Párizsnak” is becézett Bukarest elegáns, 20. század eleji épületei francia hatásról tanúskodnak. Négy metróvonal és modern buszhálózat szállítja itt a turistákat és az ingázókat.

Az EB egyik helyszínéül szolgáló bukaresti Nemzeti Aréna a román labdarúgó-válogatott otthona, itt játsszák továbbá a romániai kupadöntőt és a romániai szuperkupa döntőt is. A 2012-es Európa-liga-döntőt is itt rendezték meg. Ez volt az első nemzetközi kupadöntő, amit Romániában rendeztek meg.

Legmagasabb nézőszámát a 2012-es Románia-Hollandia mérkőzésen érte el, ekkor 53 329 néző látogatott ki a találkozóra. 55 634 ülőhelyével Románia legnagyobb stadionja.

bukarest-arena

Szentpétervár

Szentpétervár városát 1703-ban alapították, amely Oroszország balti-tengeri kikötővárosa a Finn-öböl partján, a Néva folyó torkolatában. 5,3 milliós népességével Moszkva után az ország második legnagyobb városa, Moszkva és London után pedig egész Európa harmadik legnépesebb települése.

Az EB-n a Zenyit otthona, a 2018-as labdarúgó-világbajnokság egyik helyszíne és a 2017-es konföderációs kupa egyik stadionja (a stadionban volt a 2017-es konföderációs kupa nyitó- és záróünnepsége, valamint itt rendeztek meg négy mérkőzést, beleértve a döntőt is), a Kresztovszkij Stadion kerül rivaldafénybe.

2021-ben itt mutatkoznak be Oroszország, Belgium és Finnország nemzeti csapatai.

Kresztovszkij

Róma

Az Örök Város a hajdani Római Birodalom központja, az ország legnagyobb és legnépesebb városa. Történelmi központja Európa egyik legnagyobb és műemlékekben leggazdagabb történelmi városközpontja, amely 1980 óta az UNESCO Világörökség része.

A közelgő EB alkalmából egyes szerencséseknek akár erre is lesz lehetősége, mondjuk a Római Olimpiai Stadion (olaszul: Stadio Olimpico di Roma) gyepén zajló mérkőzéseket megelőzően vagy azok után. A stadion az egyik legnagyobb múltú olaszországi sportlétesítmény.

Az 1932-ben átadott stadion napjainkban Róma város két rivális csapatának, a Laziónak és az AS Romának a közös otthona. A Római Olimpiai Stadion a világ egyik legmodernebb labdarúgó pályája, színvonalát az UEFA 1999-ben öt csillaggal ismerte el.

2009. május 27-én itt rendezték a Bajnokok Ligája döntőjét. Az olasz válogatott, vagyis az Azzurri az 1990-es VB-n sorra halmozta itt a győzelmeket. A kérdés csupán annyi: megismétlik ezt a 2021-es EB-n is?

Római Olimpiai Stadion

Koppenhága

A dán főváros az ország és egész Skandinávia legnépesebb városa. Számos nemzetközi felmérés és rangsor alapján fontos kulturális, üzleti, média és tudományos központ. A legfontosabb gazdasági szektorok az élettudományok, az információs technológia és a szállítás; a kutatás-fejlesztés jelentős szerepet játszik a város gazdaságában.

Az Európa-bajnokság során a Telia Parken Stadion (1992 és 2014 között: Parken Stadion), Dánia legnagyobb labdarúgó-stadionja lesz a B-csoport egyes mérkőzéseinek színhelye. A stadion az FC København mellett a dán nemzeti válogatott hazai mérkőzéseinek is otthont ad a mindennapokban.

Sevilla

Andalúzia és Sevilla tartomány fővárosa Spanyolország negyedik legnagyobb városa. A város régi, romantikus, sikátorszerű utcái, különleges épületei, a virágokban és a mediterrán növényekben gazdag parkjai és kertjei nagyszerű élményeket nyújtanak az érkezőknek.

Sevilla sokszínűségét jelzi az is, hogy a város életében fontos a tengeri kereskedelem. Emellett méltán nevezik a spanyol kultúra központjának, amely a festészet, az építészet gazdag tárháza.

Többek közt emiatt is ez a város az egyik legkedveltebb EB-helyszín. Az Estadio La Cartuja 1999-ben készült el az atlétikai világbajnokságra, ám leginkább futballra használják. Ez a stadion a 6. legnagyobb Spanyolországban.

Ez volt a helyszíne a 2003-as UEFA-kupa-döntőnek, ahol a a skót Celtic és a portugál Porto csaptak össze. Idén nyáron a spanyolok, a svédek, a szlovákok és a lengyelek is megcsodálhatják kívül-belül.

Estadio La Cartuja

Glasgow

A gael nyelven: „zöld hely” néven ismert skóciai Glasgow az ország legnagyobb városa, egyben az Egyesült Királyság harmadik legnépesebb városa. A Clyde folyó partján található Glasgow egy ipari városból az ország kulturális központjává nőtte ki magát. Kiváló múzeumaival, művészeti galériáival, koncerthelyszíneivel és fesztiváljaival bevonzza az érdeklődőket.

Zöld területből sincs híján itt, számos park tarkítja a város összképét. A skót labdarúgó-válogatottnak csaknem 115 éve otthonául szolgáló Hampden Park úgyszintén a 2020-as labdarúgó-Európa-bajnokság egyik leendő helyszíne. A házigazdákon kívül Csehország és Horvátország látogat el ebbe a létesítménybe.

hampden_park

AZ ÖSSZES EURÓPA-BAJNOKSÁG AJÁNLAT

Összeállította: Bazsó Tímea