Olvasási idő: 6 perc
2025 nyarának egyik legjobban várt mérkőzését játssza a Bayern München a Tottenham Hotspur ellen, amelyre augusztus 7-én kerül sor a legendás Allianz Arénában. A meccs az ún. Telekom Cup 2025 része lesz – és ti is ott lehettek velünk, méghozzá rendkívül kedvező áron!
Kövessétek közösségi oldalainkat, ahol további érdekességeket osztunk meg:
Nyáron sem maradunk futball nélkül
Bár a szezonok közti szünet csak néhány hétig tart, a vérbeli futballrajongóknak ez örökkévalóságnak tűnhet. Ezt a várakozást teszik elviselhetőbbé kedvenc csapataink felkészülési túrái és barátságos meccsei, ahol a tehetséges fiatalok és a jövő sztárjai is lehetőséget kapnak. A nyári minitornák is fontos részei ennek az időszaknak – ezek közé tartozik a müncheni Telekom Cup is.
A tornán a német bajnok Bayern München lesz az egyik résztvevő, és akár olyan világsztárokat is láthatunk majd, mint Harry Kane vagy Jamal Musiala. A német bajnok a Tottenham Hotspurt látja vendégül, akiknél szintén kiváló játékosok léphetnek pályára, például Son Heung-min, Dejan Kulusevski és James Maddison is pályára léphet. A müncheni Allianz Aréna számunkra is könnyen elérhető úti cél – Budapestről nagyjából 8 és fél órás utazással, néhány rövid pihenővel megközelíthető.
Harry Kane korábbi csapata ellen léphet pályára
Ez a mérkőzés különleges jelentőséggel bír Harry Kane számára, aki hosszú éveken át a Tottenham Hotspur játékosa volt. A londoni évek alatt Kane a Spurs ikonikus alakjává nőtte ki magát – amikor 2023 augusztusában a Bayern Münchenhez igazolt, ő volt a csapatkapitány és a legnagyobb sztár. A Tottenham sem járt rosszul, hiszen 95 millió eurót kapott a csatárért. A 31 éves klasszis karrierje során 435 meccsen lépett pályára Tottenham-mezben, ezeken 280 gólt szerzett és 63 gólpasszt adott. Münchenben is folytatta gólerős játékát: eddig 91 mérkőzésen 82 gólt lőtt, és 25 gólpasszt is kiosztott. A legfontosabb viszont az, hogy a 2024/25-ös Bundesliga-győzelemmel végre megszerezte pályafutása első komoly trófeáját. Korábban mindössze egy Audi-kupa-sikerrel büszkélkedhetett, amit pont Münchenben rendeztek. Most azonban a Bayern mezében néz farkasszemet korábbi klubjával.
A Tottenham Hotspur európai sikere
A Tottenham Hotspur Európa-liga-győztesként érkezik Münchenbe. A londoni csapatnak van is mit ünnepelnie, hiszen egészen mostanáig az utolsó rangos trófeájukat a 2007/2008-as szezonban nyerték. Most viszont a bilbaói San Mamés Stadionban rendezett Európa-liga döntőben 1–0-ra legyőzték a Manchester Unitedet Brennan Johnson góljával. Ráadásul a Spurs ezzel a győzelemmel a Bajnokok Ligája-indulást is kiharcolta. Amikor Ange Postecoglou, a Tottenham edzője pár hónappal ezelőtt azt nyilatkozta, eddigi karrierje során rendszerint a második szezonjában nyer trófeát, sokan mosolyogtak – az eredmények viszont őt igazolták. Son Heung-min, a Spurs dél-koreai csapatkapitánya, ezzel a győzelemmel megerősítette helyét a klublegendák sorában. Vicario kapus világszínvonalú teljesítment nyújtott, Cristian Romero pedig tovább építette tökéletes döntős mérlegét, ugyanis az argentin védő eddig öt fináléban lépett pályára, és mind az ötöt megnyerte. A Tottenham ezzel a győzelemmel nemcsak a Manchester United, hanem városi riválisa, az Arsenal orra alá is borsot tört, hiszen az „Ágyúsok” idén is trófea nélkül maradtak. A következő szezonban hatalmas elvárások nehezednek majd a csapatra, és a szurkolók már nem fognak megelégedni egy középszerű bajnoki szerepléssel. A 2025/26-os idényre a lehető legkomolyabban akarnak felkészülni – ehhez pedig a Telekom Cup megfelelő erőfelmérő lesz.
München: a tökéletes úti cél
München kivételes elegyet kínál történelemből, kultúrából és vendégszeretetből. A belváros szívében található Marienplatz a híres Új Városháza (Neues Rathaus) lenyűgöző harangjátékával, tőle pár lépésre pedig a város egyik jelképe, a Frauenkirche magasodik hagymakupolás tornyaival. A művészet és történelem kedvelői számára kötelező állomás a Királyi Palota (Münchner Residenz) és a világhírű Alte Pinakothek képtár. Akik inkább a természetbe vágynak, az Angol kert (Englischer Garten) a világ egyik legnagyobb városi parkjaként kínál kellemes kikapcsolódást.
A bajor főváros ráadásul valódi gasztronómiai paradicsom. A helyi ételek laktatóak, tartalmasak, és gazdag ízviláguk garantáltan elnyeri a vendégek tetszését. Kóstoljátok meg a hagyományos fehér kolbászt (Weißwurst), amelyet édes mustárral és friss pereccel (Brezn) kínálnak. Hasonlóan népszerű a ropogós Schweinshaxe (sült csülök) vagy a sör mellé kiválóan illő Obatzda nevű sajtos kence. És ha már sörnél tartunk – München olyan világhírű sörfőzdék otthona, mint az Augustiner, a Paulaner vagy a Hofbräuhaus, ahol autentikus bajor hangulatban élvezhetjük a jól behűtött korsós sört. Fedezzük fel együtt, mit jelent az igazi müncheni „Gemütlichkeit” – a nyugodt, barátságos, szabadtéri jó hangulat élménye.
Ne hagyjátok ki ezt a lehetőséget
Tartsatok velünk a Telekom Cup 2025-re, ahol néhány órás utazás után élőben láthatjuk a világ futballsztárjait. Mindezt mindössze 49.000 forintért – páratlan lehetőség! A részleteket megtaláljátok a weboldalunkon. Bár nem tétmérkőzésről van szó, ez a találkozó mégis több lesz, mint egy barátságos találkozó: a német bajnok és az Európa-liga-győztese méri össze erejét. Ráadásul a mérkőzést a nyári felkészülés végén rendezik meg, így mindkét csapat számára főpróbaként is szolgál majd az új idény előtt. Éppen ezért várhatóan azok a játékosok lépnek pályára, akiket a szurkolók a 2025/2026-os szezonban is látni fognak. Ez még egy érv amellett, hogy ne maradjunk le erről a különleges mérkőzésről.