Messi és C. Ronaldo is visszatér Spanyolországba

Olvasási idő: 4 perc

A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek idei sorsolása nem várt fordulatot hozott. Miután az első körben több hibát is vétettek az UEFA illetékesei a golyók elrendezésekor, újrasorsolták a párosításokat.

A párharcok első mérkőzéseire február 15-16-án és 22-23-án, a visszavágókra március 8-9-én, valamint 15-16-án kerül sor.

Atlético Madrid-Manchester United

Cristiano Ronaldo a Realnál töltött évek után újra Madridba látogat majd, méghozzá az ősi rivális Atléticóhoz. A spanyol bajnokság legutóbbi győztese ugyan nehezen jutott tovább a csoportjából, de nem számít esélytelennek a „vörös ördögök” ellen.

Jó jel viszont az MU-nak, hogy a csoportkörben a Liverpool kétszer is legyőzte a „matracosokat”. A kérdés, hogy lesz-e olyan jó tavaszra a Ralf Rangnick vezette MU, mint a Jürgen Klopp edzette Pool?

PSG-Real Madrid

Nem a portugál klasszis lesz az egyetlen a jelen legendái közül, aki hosszú és sikeres évek után térhet vissza Spanyolországba. Sőt, Lionel Messinél hatványozottabban igaz ez a megállapítás, mivel a hétszeres Aranylabdás csak néhány hónapja hagyta el a Barcelonát. Új klubjával, a nyíltan a BL-címre törő párizsiakkal a Real Madriddal néznek majd szembe.

A PSG-nél ráadásul ott van az a Sergio Ramos, aki éppen a Realtól került a francia csapathoz, valamint az a Kylian Mbappé, akiről rengetegszer megjelent már, hogy 2022 nyarán éppen a királyi gárdához szeretne igazolni. Pikáns párharc lesz.

Internazionale-Liverpool

Az olasz bajnok az egyik legjobb formában lévő angol csapattal mérkőzik majd. A kérdés, hogy a védekezésükről híres olaszok mit tudnak kezdeni a jelenleg a világ egyik legjobb támadósorával.

A Salah, Mané, Firmino, Jota négyos sok borsot törhet az Inter orra alá. Eközben pedig a vörösök kapuját a világ (egyik) legjobb kapusa, az Olaszországban, Rómában hírnevet szerző Allison védi.

A további párosok

Roppant izgalmasnak ígérkezik a Benfica-Ajax meccs is, ahol két kisebb név, de két nagyon jó csapat méri össze tudását. Az Ajax csoportgyőztesként, minden meccsét megnyerve jutott a nyolcaddöntőbe, míg a Benfica a Barcelonát előzte meg az E csoportban.

A Bayern München a könnyebb ellenfelek közül kapott riválist. A Salzburg ellenben első osztrák klubként a legjobb tizenhat között biztosan nem szeretne könnyű préda lenni a német rekordbajnok ellen.

A Manchester Citynek nem kéne, hogy gondot okozzon a Sporting, de többször láttunk már portugál csapattól csodát a BL-ben. Emlékezzünk csak a Porto győzelmére 2004-ből.

További érdekességek és nyereményjátékok a foci világából a Facebook oldalunkon: @FociTour.hu

A Chelsea a papírforma szerint könnyen veri majd a Lille-t. A címvédő azonban megmutatta, hogy neki is lehet rossz napja. Az utolsó fordulóban a Zenit otthonában botlott meg a csoporkörben, ami nagy erőt adhat az előző évben a bajnokságban a PSG-t megelőző ellenfélnek.

A Villarreal az F-jelű négyesben éppen egy olasz klubot, az Atalantát győzte le egy ki-ki meccsen a továbbjutásért, így a rapszodikus teljesítményt nyújtó Juventusra sem vár könnyű két meccs a „sárga tengeralattjáró” ellen.

Kezdhetjük számolni a napokat, februárban ugyanis újra focicsemegék várnak ránk a Bajnokok Ligájában.

AZ ÖSSZES BAJNOKOK LIGÁJA AJÁNLATUNK

Összeállította: Elek Zoltán