Korszakváltás a szemünk előtt

Az európai futballporondon van legalább 8-10 olyan csapat, amely túlzás nélkül csak akkor elégedett egy szezonnal, ha a hazai címek már-már kötelező begyűjtése mellett a Bajnokok Ligájában is maradandót alkot. Ebből egyenesen következik, hogy minden idény végén találunk jó pár csalódott sztár együttest. Idén közéjük tartozik két igazi gigász, a Bayern München és a Real Madrid is – igaz, előbbi klub odahaza még némiképp vigasztalódhat. Érdemes áttekinteni kettejük idényét, már csak azért is, mert a nyár talán legjobban várt felkészülési tornáján, az AUDI-kupán, egymás után vagy akár egymás ellen is láthatjuk a két átalakulóban lévő óriást.

Nem lehet azt mondani, hogy az elvárásokhoz képest gyenge szereplésnek ne lettek volna előjelei itt és ott is. A Bayern felkészülése aligha volt a legjobb hangulatú, miután a csapat gerincét adó német játékosok alaposan leszerepeltek a világbajnokságon, ráadásul igazán nagy erősítés sem érkezett tavaly nyáron Münchenbe. A Real közben nemhogy nem erősített, de egyenesen elvesztette sorozatos sikereinek két legfőbb kovácsát: Zinedine Zidane-t a kispadról, Cristiano Ronaldót pedig a pályáról. Sokan már akkor borítékolták a sikertelen szezont.

Az idény pedig az ő megérzésüknek megfelelően indult, a Real ugyanis hosszabbítás után elvesztette az Atlético Madrid elleni Európai Szuperkupa-döntőt (2-4). A királyiaknak zsinórban megnyert 9 nemzetközi finálé után ez volt az első kudarcuk. A Bayern viszont valósággal kilőtt a rajtnál, 5-0-ra lelépte ugyanis a Frankfurtot a Német Szuperkupáért vívott meccsen. Robert Lewandowski mesterhármast lőtt, és talán egyre többen kezdték azt hinni, minden így megy majd tovább.

Nekik viszont csalódniuk kellett, a bajorok ugyanis régen látott gyenge formában kezdték a Bundesligát. Tizenkét forduló után csak 5. volt a tabellán Niko Kovač gárdája, ráadásul a nagy rivális Dortmund már ekkor 9 pont előnyt szerzett. Az arrafelé ritkán látható mélyrepülés ellenére a klubvezetés jelezte, töretlen a bizalom a horvát tréner felé. Madridi kollégája már nem volt ilyen szerencsés, Julen Lopeteguinak ugyanis a 10. körben a Barcelona ellen elszenvedett 5-1-es vereség után távoznia kellett – helyét Santiago Solari vette át. A Real ekkor a 9. volt a táblázaton, fényévekre nagy ellenfeleitől.

A szezon közepén aztán mindkét csapat megindult felfelé, igaz, a Real a javuló tendencia ellenére is csak a 3. helyig tudott felkapaszkodni. Ráadásul jött a Barcelona elleni kiesés a spanyol Király Kupából, majd egy újabb bajnoki zakó a katalánoktól, ami már Solarinak is az állásába került. Zidane visszatérésének akkori bejelentése alighanem a legjobb hír volt, amit az idei vesszőfutás alatt a királyi gárda szurkolói kaptak. A Bayern ezalatt szép lassan utolérte a Dortmundot, és a 25. fordulóban egy egészen elképesztő előzést mutatott be: a dortmundiak ugyanis azon a hétvégén úgy csúsztak le a tabella 1. helyéről, hogy megnyerték aktuális bajnokijukat. A nem mindennapi eset magyarázata, hogy a bajorok akkortájt már csak rosszabb gólkülönbséggel álltak a sárga-feketék mögött, és mivel 6-0-ra nyertek, riválisuk pedig „csak” 3-1-re, megtörtént a helycsere. Úgy fest, a futballban a győzelem sem mindig garancia a pozíció megőrzésére.

A szezon legfájóbb pillanata mindkét klubnak a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében jött el. A csoportkörből – kisebb döccenőkkel – még mindketten első helyen jutottak tovább, ám az egyenes kieséses szakasz első akadályában rögtön elbotlottak. A kínosabb perceket a Real szurkolói élhették át, kedvenceik ugyanis az előzetesen talán lebecsült Ajax ellen estek ki, méghozzá az idegenbeli siker (2-1) után egy otthoni összeomlással (1-4). A Bayern kudarca ehhez képest „vállalhatóbb”, hiszen ők a későbbi döntős Liverpool ellen maradtak alul. Igaz, az első meccs eredménye (0-0 Angliában) nekik is reményt keltő lehetett, de az Allianz Arénában jött a kijózanító pofon (1-3). A bajorok egyébként összesen kétszer kaptak ki az idei szezonban impozáns stadionjukban – a Pool elleni lényegében rá is nyomta a bélyegét komplett szereplésükre.

Mindez azt jelentette, hogy a Bayern 2011, míg a Real 2010 óta először nem került be a legjobb 8 közé a BL-ben. A madridiak amúgy is az elmúlt évtized legpocsékabb szezonját futották, többek közt 10 bajnoki vereséggel, és az újabb keserű pirulákkal, hogy két ősi ellenlábasuk, a Barca és az Atlético megint megelőzte őket a tabellán. Nem kérdés, igazuk volt azoknak, akik egy éve azt mondták, hiába nagyszerű játékos Luka Modric, Gareth Bale, Isco vagy épp Toni Kroos, egyikük sem képes arra, hogy Cristiano Ronaldo örökébe lépjen. Az egyetlen üde színfolt talán Karim Benzema 30 gólja volt, de ő sem tudta megmenteni a Real idényét. A müncheniek szezonja viszont még – részben – menthető, hiszen 1 fordulóval a vége előtt 2 pontos előnnyel vezetik a Bundesligát a Dortmund előtt, május 25-én pedig Berlinben lesz jelenésük a Leipzig elleni kupadöntőn. A két fontos hazai trófea begyűjtése még mindenképpen gyógyír lehet a BL miatt sajgó bajor szívekre.

A színfalak mögött pedig alighanem már mindkét klubnál a következő szezonra készülnek. Zidane madridi visszatérésekor az a hír járta, hogy akár 500 millió eurót is elkölthet nyáron erősítésekre. Két fiatal brazil már érkezett is: a 18 éves Rodrygo Goes 45, a 21 esztendős Éder Militao pedig 50 millió euróért ölti fel a blancók mezét. A kívánságlistán pedig még Eden Hazard, Paul Pogba és Kylian Mbappé is szerepel – hogy csak a legnagyobb neveket említsük. Hazard érkezését ez idő tájt sokan már biztosra veszik, mint ahogy Modric és Bale távozását is, azaz nyugodtan mondhatjuk, a futballtörténelem egyik legsikeresebb csapata korszakváltás küszöbén áll.

A Bayernnél pedig ez a korszakváltás már kész tény. Arjen Robben és Franck Ribery az idény végén távozik az együttestől, véget vetve annak a nagyjából egy évtizednyi időszaknak, amit – kettejük nevének szójátékaként – csak „Robbery”-ként emlegetnek. Két nagy fogást közben már Münchenben is bejelentettek: Benjamin Pavard és Lucas Hernandez szerződtetése azt jelenti, hogy a világbajnok francia válogatott mindkét elsőszámú szélsőhátvédje a bajoroknál kötött ki. Hernandezért a klub Bundesliga-rekordot jelentő 80 millió eurót szurkolt le. Nem lepődnénk meg azonban, ha a nyáron még a támadószekciót is megerősítenék, hisz még egy BL-blamát aligha szeretne átélni a vezetőség – és persze a drukkerek. A pletykák főként az Ajaxban lassacskán sztárrá növő Hakim Ziyech-ről, valamint Callum Hudson-Odoi-ról (Chelsa), Federico Chiesáról (Fiorentina) és Timo Wernerről (Leipzig) szólnak.

Izgalmas nyár elé néz tehát mindkét patinás klub, amelyek július 20-án Houstonban barátságos meccsen egymással is megmérkőznek. Nem kell azonban Amerikáig utaznunk, ha egyszerre akarjuk látni a Bayern Münchent és Real Madridot! A július végi müncheni AUDI-kupa mezőnyében ugyanis mindketten ott lesznek, és ha sikerrel veszik 30-i elődöntőjüket (a Bayern a Fenerbache, a Real pedig a BL-döntős Tottenham ellen), akkor másnap a fináléban egymás ellen is megmutathatják, hogy állnak a felkészüléssel. Néhány héttel az új idény rajtja előtt tehát bárki testközelből mérheti fel, melyiküknek milyen esélye van arra, hogy jövőre már ne hagyjon hiányérzetet drukkereiben.

0 visitors have seen this post