Egy újabb manchesteri derbi – jön az FA-kupa döntője!

Olvasási idő: 4 perc

Az FA-kupa óriási múltra tekint vissza, mégsem fordult elő túl gyakran, hogy zsinórban kétszer is ugyanaz a párosítás alakuljon ki a fináléban. A tavalyi évhez hasonlóan ismételten a Manchester City és a Manchester United csap össze a Wembleyben. Lássuk, mit érdemes tudni a kupa történelméről és a résztvevőkről!

Kövesd közösségi oldalainkat, ahol további érdekességeket osztunk meg:

Facebook Instagram TikTok

Egy látogatás a Wembleyben életre szóló élményt jelent

Egy hónapja a londoni Wembley stadionban rendezték az FA-kupa elődöntőit. Mi pedig a helyszínen tekintettük meg a Manchester City – Chelsea mérkőzést. Attól a pillanattól kezdve, hogy leszálltunk a metróról a londoni Wembley Park állomáson, egyértelmű volt, hogy az angolok számára ez egy nem hivatalos futballünnep. Az ikonikus Wembley környéke már körülbelül három órával a mérkőzés előtt megtelt, a Manchester City és a Chelsea is külön szurkolói zónákat alakított ki saját szurkolóinak. Az alkoholos italok nyilvánosan fogyasztása kizárólag ezekben a zónákban valamint a stadionban volt megengedett. Az utcákon ez már szigorúan tiltott volt, betartását több száz rendőr felügyelt.

A stadion befogadóképességét kettéosztották a csapatok szurkolói között, a párharcot végül 80 902 ember tekintette meg élőben. A nyolcvanezres látogatottság érezhető volt, mind a Cityzens, mind a Kékek szurkolói a kezdőrúgás előtti pillanattól hajtották kedvenceiket, és különleges meccs előtti koreókkal is készültek. A hangulat helyenként valóban frenetikus volt. A Manchester City játékosain kissé érezhető volt, hogy a héten 120 percen át harcoltak a Real Madrid ellen a Bajnokok Ligájában. Mauricio Pochettino csapata aktívan letámadott, minden labdáért küzdött, és elég sok lehetőséghez is jutott. Ezeket azonban mind kihagyták, különösen Nicolas Jackson rontotta el a lövéseit, ami végül hozzájárult a végeredményhez. A Manchester City 1:0-ra nyert, és bejutott a fináléba.

A Vörös Ördögök útja a döntőbe 

A Manchester Unitednek az elején alacsonyabban rangsorolt együttesek is gondot okoztak. A harmadik körben 2:0-ra nyertek a harmadosztályú Wigan Athletic ellen, egy fordulóval később viszont a negyedosztályú Newport Country kétgólos előnybe került az első játékrészben. Erik ten Hagnak sikerült rendet tenni az öltözőben, mert a második félidőben négyet rámoltak be ellenfelüknek, így készülhettek a nyolcaddöntőre, ahol 1:0-ra nyertek a Nottingham Foresttel szemben. A negyeddöntőben az örök rivális Liverpool ellen kellett bizonyítaniuk, itt egy őrületes küzdelmet láthattunk, a végeredmény hosszabbítás után lett 4:3. Az elődöntőben a másodosztályú Coventry City várt Bruno Fernandesékre, és itt is eléggé megszenvedtek a továbbjutásért. 3:0-ás előnyről ugyanis sikerült kiegyenlítenie a Coventrynek, majd jöhetett a hosszabbítás. Az utolsó pillanatokban majdnem óriási meglepetés született, ugyanis Victor Torp betalált Onana kapujába, de a VAR végül les miatt érvénytelenítette a gólt. A büntetőpárbajban végül a manchesteriek szerepeltek jobban, tehát összejött az újabb manchesteri rangadó.

A győzelem továbbra is presztízskérdés

Két okból is óriási jelentősége van annak, melyik együttes ünnepelhet majd, hiszen a városi derbiken szerzett dicsőségek mindig sokat érnek, továbbá az FA-kupa a legrégebbi a máig is létező és legalább országos szintű kupasorozatok közül. Megnyerése ezért is ér sokat ennek a versenykiírásnak, melyre az 1871/1872-es szezonban került sor először. A legenda szerint a kupa ötlete Charles Alcock fejében fogalmazódott meg, aki a The Sportsman újság irodájában javasolta azt az Angol Labdarúgó Szövetség bizottságának, hogy létre kellene hozni egy kupát az FA-hez csatlakozott kluboknak, végül ezt elfogadták, egy ideig pedig ír, skót és walesi csapatok is indultak.

Az első két kiírást a Wanderers csapata nyerte meg, így ekkor már az első duplázás is megtörtént, az viszont csak most fordul elő másodjára, hogy ugyanazon csapatok játsszák a döntőt, mint az azt megelőző évben. 1884-ben és 1885-ben a Blackburn Rovers került össze a Queen’s Park Rangerssel, végül mindkétszer a Blackburn győzött, feliratkozva a győztesek mára igencsak tekintélyes listájára. Eddig 44 csapat diadalmaskodott, köztük legtöbbször az Arsenal 14 alkalommal.

Tovább javítja statisztikáját a City?

Mindent együttvéve eddig a Manchester United áll jobban az egymás elleni mérleget nézve, mivel az eddigi 192 összecsapásból 78-szor nyertek, városi riválisuk pedig bár közelít rájuk, még mindig csak 61 győzelemnél jár. Ha kizárólag az FA-kupát nézzük, ott is a City neve mellett találunk kevesebb sikert, mivel eddig négyszer tudtak nyerni, a Vörös Ördögök pedig hatszor emelték magasba a trófeát. A négy megnyert párharcból azonban az egyik éppen a tavalyi finálé, ahol 2:1-re nyertek, köszönhetően legfőképp Gündögan duplájának.

A jelenlegi forma tekintetében egyébként egyértelműen a City az esélyesebb, legutóbbi találkozásukkor is 3:1-re nyertek március elején, ha pedig így haladnak, két pozitív sorozatot is folytathatnak a manchesteri derbik statisztikáiban. Az egyik edzőjükre vonatkozik, Pep Guardiola ugyanis 12 győzelmet számlál a rivális ellen, amivel az ominózus rangsorban a harmadik, de már a legsikeresebb az Égszínkékek eddigi vezetőedzői közül. Őt már csak a 15 győzelmet elérő Matt Busby, valamint a 26-ig jutó Alex Fergusson előzi meg, ám ők a United oldalán álltak.

További érdekesség, hogy régóta nem játszottak döntetlent, utoljára 2021 januárjában, ha pedig erre most sem kerülne sor hivatalosan, akkor már 10 meccse tartana ez a sorozat. A rekord ezzel kapcsolatban a 2011 februárjától 2015 áprilisáig tartó időszakhoz fűződik, akkor 12 derbin nem született döntetlen.

Nem tudjuk, hogy végül ki emelheti magasba a világ legrégebbi trófeáját, de abban biztosak vagyunk, hogy a manchesteri derbi az ikonikus Wembleyben egy életre szóló élmény lesz. 

UTAZÁS AZ FA-KUPA FINÁLÉJÁRA