EB-krónika az első napokból: menny és pokol (VIDEÓVAL)

Olvasási idő 5 perc

Drámai eseményeknek és pazar mérkőzéseknek lehettünk a szemtanúi a hétvégi és hétfői EB mérkőzéseken.

Pénteken elrajtolt a 16. labdarúgó-Európa-bajnokság, amelyen eddig számos jó pillanatot láthattunk, de sajnos történtek olyan események is, amelyek javában beárnyékolják a torna lefolyását.

Látványos nyitóünnepség kíséretében vette kezdetét a kontinenstorna a római Olimpiai Stadionban. A ceremónián Andrea Bocelli olasz tenorista hangját is megcsodálhattuk, Martin Garrix, The Edge és Bono közös produkciója után (akik az Eb hivatalos dalát adták elő) a labda is útnak indult, amit egy távirányítós kisautó szállított a kezdőkörbe.

Ezt követően – a korlátozások miatt mindössze 13 ezer néző előtt csupán – a házigazda olaszok léptek pályára Törökország válogatottja ellen.

Egy Juventus-játékos, Demiral balszerencséje, hogy az idei EB első gólja az ő neve mellé írható, hiszen az a saját kapujában landolt. Az olaszok becsületére szóljon, hogy Immobile 66. és Insigne 79. percben szerzett góljaival végül beállították a háromgólos végeredményt. Az olaszok tehát magabiztos győzelemmel kezdték az Európa-bajnokságot, amelyen történelmet írtak hazai pályán, hiszen ez volt az első alkalom, hogy Olaszország három gólt szerzett Európa-bajnoki mérkőzésen.

Szombaton következett az A csoportban Wales és Svájc összecsapása Bakuban. Hiába mutatott jó játékot Vladimir Petković együttese, szinte mindent kihagyott, ami a végén megbosszulta magát, s a svájciak elszórakozták az előnyüket. Az 1:1-es döntetlennel záruló mérkőzésen egyébként a VAR segítségével érvénytelenítettek egy svájci találatot les miatt.

Ezek után jött az a mérkőzés, amin a lehető legrosszabb forgatókönyv játszódott le, amelyre egyáltalán nem lehet felkészülni lelkileg. Mint köztudott, a Dánia-Finnország találkozó 43. percében Christian Eriksen, az olasz Inter dán tehetsége minden előjel nélkül rogyott össze.

Köszönhetően a csapatkapitány, Simon Kjaer lélekjelenlétének és  gyors helyzetfelismerésének, azonnal odarohant, és szabaddá tette a földön fekvő Eriksen légutait. Majd sorfalat állított a játékos köré, amíg az orvosi stáb tette a dolgát: szívmasszázst, majd defibrillátort alkalmazva hozták vissza a 29 éves játékost a halál torkából.

Drámai képsorok látványa tárult a tv-nézők elé és gyakorlatilag síri csend honolt a stadionban a közel 15 perc alatt, amíg Eriksen életéért küzdöttek. A dán válogatott csapatorvosa, Morten Boesen mindössze 45 másodperccel a játékos földre kerülése után már Eriksen mellett volt, és átvette a csapattársa ellátását megkezdő Simon Kjaertől a tennivalókat.

A The Athletic írása szerint egyébként Eriksen ellátása a pályán 13 percig tartott, és elsősorban a stadionba telepített kiváló orvosi infrastruktúrának, valamint a szakszerű és gyors közbeavatkozásnak köszönheti életét, és az sem elhanyagolható szempont, hogy a futballistát azóta is kezelő, állapotát monitorozó Rigshospitalet – Dánia legnagyobb kórháza – autóval mindössze 4 percre van a Parken Stadiontól.

A mérkőzést először természetesen felfüggesztették, majd csaknem két óra szünet után folytatódott. A finnek Joel Pohjanpalo fejesével 1:0-ra győztek, de egészen biztosak lehetünk benne, hogy évek múlva erre a sporttörténelmi sikerre nem az eredmény miatt fogunk emlékezni.

A dán középpályásról azóta szerencsére jó hírek érkeztek, csapattársaival már videóhíváson keresztül kommunikált. A hírek szerint gyakorlatilag az már borítékolható, hogy profi futballkarrierjének véget kell vetnie.

További érdekességek és nyereményjátékok a foci világából a Facebook oldalunkon: @FociTour.hu

A koraesti órák eseményeinek árnyékában léptek pályára Szentpéterváron a hazai oroszok a 2018-as világbajnoki bronzérmes belgák ellen. A FIFA-világranglista vezetője könnyedén, 3-0-ra nyert Oroszország ellen az Európa-bajnokság B-csoportjának első fordulójában – a két csapat nem igazán volt egy súlycsoportban.

Romelu Lukaku egyébként duplázott a mérkőzésen, így ő lett az első játékos, aki egy meccsen két gólt lőtt az idei Európa-bajnokságon.

Vasárnap az Anglia-Horvátország találkozóval kezdődött a harmadik játéknap, amelyen közel 19 ezer néző lehetett jelen. A két válogatott a 2018-as világbajnokságon az elődöntőben találkozott, akkor egy emlékezetes mérkőzésen, Mario Mandzukic hosszabbításban szerzett góljával a horvátok nyertek.

Anglia aztán a bronzmérkőzést, Horvátország pedig a döntőt veszítette el. Mandzukic pedig most nincs is itt a horvát csapatban. Az angolok egészen dinamikusan vágtak neki a mérkőzésnek, majd fokozatosan lassabb tempóra váltott a mérkőzés. Az 57. percben a sokat kritizált támadó, Sterling váltotta gólra Phillips passzát, beállítva ezzel a végeredményt.

Sajnos ez a mérkőzés sem múlt el szörnyű esemény nélkül, ugyanis egy szurkoló az összecsapás kezdőrúgása után lezuhant a lelátóról. A nézőt helyszíni orvosi ellátásban részesítették, majd súlyos állapotban kórházba szállították. A döntő helyszínéül is szolgáló Wembley Stadionban történt incidens kivizsgálása továbbra is folyamatban van.

A C-csoportban az osztrák és az északmacedón válogatott összecsapásával kezdődtek meg a küzdelmek – a helyszín Bukarest volt. Az osztrákok 2016 után ismét kijutottak, négy éve éppen ellenünk kezdtek, most pedig az északmacedón csapat jutott nekik elsőre, akiket 3:1-re győztek le, ezzel történetük első Európa-bajnoki meccsét nyerték meg.

Az újonc északmacedónok egyetlen gólját az a Pandev lőtte, aki ezzel minden idők második legidősebb gólszerzője lett (37 évesen és 321 naposan) az Európa-bajnokságok történetében. Az első helyen az osztrák Ivica Vastic áll, aki 2008-ban büntetőt értékesített a lengyelek ellen, ekkor 38 éves és 357 napos volt.

A C-csoport esti mérkőzése igazi focicsemege volt, amelyen Hollandia Ukrajna ellen csatázott. Az FTC légiósát, Olekszandr Zubkovot már alig több mint tíz perc játék után le kellett cserélni az ukrán csapatból, hiszen sérülés miatt nem tudta folytatni a játékot.

A nagy iramot az is tükrözi, hogy a hollandok az első tíz percben hét kapura lövési kísérlettel próbálkoztak. Az első félidő ennek ellenére gól nélkül zárult, a másodikban azonban öt találatot is jegyezhettünk.

A holland csapat  Georginio Wijnaldum és Wout Weghorst találatával negyedóra alatt kétgólos előnybe került a második félidőben, ám az ukránok Andrij Jarmolenko zseniális, valamint Roman Jaremcsuk fejes góljával kevesebb mint négy perc leforgása alatt egyenlítettek. A 85. percben aztán jött a slusszpoén, Denzel Dumfries fejesével a hollandok megnyerték a meccset.

Érdekesség, hogy sosem volt még olyan Európa-bajnoki mérkőzés, amelyen gól nélküli első félidő után a rendes játékidőben öt találat esett volna.

A negyedik játéknapon Csehország és Skócia találkozott Glasgowban. A cseh Patrik Schick két góljával a vendégek diadalmaskodtak, második találata az EB egyik legszebb megmozdulása lett, hiszen Schick a félpálya közeléből növelte a csehek előnyét a duplájára.

Az ilyen jellegű statisztikákat 1980 óta mérik, és a Bayer Leverkusen támadójának 45,44 méteres találata a legtávolabbi az EB-ken. A régi rekordot a német Torsten Frings tartotta 35,3 méterrel, aki 2004. június 15-én a Hollandia elleni portói csoportmeccsen talált be.

A szomszédos országok csatáján nem várt eredmény született: az E-csoportban Szlovákia 2:1-re nyert a 62. perctől kezdve emberhátrányban futballozó Lengyelország ellen. A szlovákok remekül használták ki a lengyelek gyengélkedő teljesítményét, majd az emberelőnyt.

A felek legutóbb 2013-ban találkoztak egymással, akkor a szlovákok 2-0-ra győztek és az egyik gólt a Fradiban szereplő Robert Mak szerezte, aki ezúttal a kezdőcsapatban kapott helyet. A 18. percben Mak elindult az oldalvonal mellől, kicselezett két védőt, lövése nyomán a labda a kapufára, onnan pedig a vetődő Szczesnyre pattanva jutott a hálóba.

A fordulás után fél perc alatt egyenlített Linetty, de a 69. percben Skriniar vett le egy remek labdát a 16-oson belül, majd 14 méterről be is küldte azt a kapu jobb oldalába. Szlovákia a 2016-os, oroszok elleni siker után megszerezte második győzelmét az Európa-bajnokságok történetében.

A spanyolok és a svédek találkozóján megszületett a torna első gól nélküli döntetlen. Minden bizonnyal aligha akadt olyan szurkoló, aki ilyen végkimenetelre számított. A spanyolok ugyan fölényben futballoztak, de Luis Enrique csapata nem tudta gólra váltani egyik kísérletét sem.

Ez egyébként az első nagy nemzetközi torna – világ- vagy Európa-bajnokság -, amelyen Real Madrid-játékos nélkül szerepelnek a spanyolok.

FOCIS SZURKOLÓI TERMÉKEK ÉS AJÁNDÉKTÁRGYAK