Beharangozó: Az Örök város rangadója

Olvasási idő: 6 perc

Szerző: Ollé Tamás

Vasárnap este a 180. felvonásához érkezik az olasz foci egyik legkülönlegesebb rivalizálása, a Derby della Capitale, avagy a római derbi. Az Örök városban nemcsak a történelem, a kultúra és az építészet verseng, hanem két híres labdarúgó klub, az AS Roma és a Lazio is. A tét már évtizedek óta nem más, mint Róma legjobb csapatának lenni.

Kövesd közösségi oldalainkat, ahol további érdekességeket osztunk meg.
Facebook és Instagram

Egységben az erő?

A Derby della Capitale története a 20. század elejére nyúlik vissza: 1927-ben három római klub egyesülésével megalakult az Associazione Sportiva Roma. Az országot irányító diktátor, Benito Mussolini szerette volna, ha az olasz fővárosnak egységes csapata lenne, amely felvehetné a versenyt a bajnokságot akkoriban domináló északi csapatokkal (Inter, Juventus).

Egyetlen római klub volt csak, amely ellenállt az egyesülésnek: az 1900-ban alapított Società Sportiva Lazio, amely a város perifériáján helyezkedett el, és amely sokáig az első számú római klubnak számított. Ez már eleve megágyazott a vetekedésnek, hiszen 1927-től kezdve a politikai rendszer által támogatott AS Romát tekintették a fő római klubnak. A rivalizálást tovább erősítette a két klub városon belüli elhelyezkedése, valamint a szurkolók társadalmi helyzete.

A Laziót a város északi részén, Róma egyik kiemelkedő, felsőbb osztályú negyedében alapították, amely így a kezdeti években a nagypolgárok klubjának számított. A Roma eközben az első időszakában otthon nélkül tengődött, mielőtt a dél-római Testaccio munkásnegyedben telepedett volna le. Ennek eredményeképpen a klub elsősorban a munkásosztályhoz kötődött. S bár a dolgok az évtizedek során jócskán megváltoztak, a klubok által a korai éveikben létrehozott identitások még mindig jelen vannak valamelyest.

forrás: www.romah24.com

Rómában újra pezseg az élet

A római klubok legutóbb az ezredforduló környékén voltak a csúcson. A „Sasok” az 1999/2000-es, míg a „Farkasok” a 2000/01-es szezonban nyertek utoljára olasz bajnokságot. Ebben az időszakban a Lazio a Kupagyőztesek Európa-kupáját, az UEFA-kupát, az Olasz Kupát és az Olasz Szuperkupát is bezsebelte. A Roma ezzel szemben a kétezres évek középén volt sikeresebb: a két hazai kupa és egy szuperkupa győzelem mellett négy alkalommal is a bajnokság 2. helyén végeztek.

2019 decemberében az AS Romát egy amerikai üzletember, Dan Friedkin vásárolta meg, ezért az elmúlt években komoly átalakuláson mentek keresztül. A kispadra egy igazi nagyágyú érkezett a Special One, azaz José Mourinho személyében, aki első szezonjában megnyerte a klubbal az Európa Konferencia Ligát. A Farkasok tavaly okosan igazoltak, így a keretet olyan játékosokkal erősítették meg, mint Tammy Abraham, Andrea Bellotti, Paulo Dybala, Nemanja Matic, Chris Smalling, vagy épp Georginio Wijnaldum, aki kölcsönben érkezett a római csapathoz.

forrás: www.goal.com / Getty

A Lazióval 3 trófeát nyerő Simone Inzaghi 2021 nyarán távozott az Inter kispadjára, a Sasok pedig a korábban a Napolit és a Juventust is irányító Maurizio Sarrit szerződtették utódjául. A dörzsölt, szenvedélyes dohányosként ismert olasz mester jó alapot kapott, hiszen a római égszínkék-fehérek keretét olyan, Olaszországban már bizonyított játékosok alkották, mint Ciro Immobile, Sergej-Milinkovic Savic vagy épp Luis Alberto. A Lazio játéka és stílusa pedig érezhetően feljavult, olykor sokkal kreatívabban és bátrabban futballozva, mint korábban.

forrás: www.thelaziali.com

A csapat jelenleg a tabella 3. helyén áll, míg az AS mindössze 2 ponttal lemaradva az 5. helyen tanyázik. Noha a Napoli fényévekre van a többiektől, elképesztően szoros a Serie-A élmezőnye, így a hétvégi római derbi a presztízsen túl már csak a BL-indulást érő helyek miatt is kiemelt fontosságú lesz mindkét klub számára.

Érdekességek, avagy tudtad-e, hogy…

  • Az Olaszországot átható regionalizmus a fővárosi derbin is nyomott hagyott: a szurkolók számára a rivalizálás többek közt arról szól, hogy melyik csapat képviselje Rómát az ország többi részén.
  • Mindkét klubnak a római Olimpiai Stadion ad otthont.
  • A Lazio hivatalos színe az égszínkék, címerében pedig a sas, Jupiter római főisten szent állata látható.
  • Az AS Roma a Vatikán sárgáját és a császári Róma pirosát használja. A klub jelképe a farkas, amely a háború istenéhez, Marshoz köthető. A legenda szerint Mars volt az apja Romulusnak és Remusnak, Róma alapítóinak is.
  • A két csapat örökmérlege 179 hivatalos találkozó után: 68 Roma-győzelem, 62 döntetlen és 49 Lazio-győzelem
  • A legtöbb derbin pályára lépő játékos Francesco Totti (44), míg a Lazio részéről Giuseppe Wilson (23)
  • Három olyan játékos van, aki mindkét klub színeiben betalált a római derbin: Arne Selmosson, Aleksandar Kolarov és Pedro

Emlékezetes mérkőzések és momentumok

Az első mérkőzést…

…1929 december 12-én játszották, amelyet a két évvel korábban megalapított AS Roma nyert meg Rodolfo Volk góljával. Egy akkori újságcikk így írja le a jelenetet: „A Stadio della Rondinella hatalmas tömegének kilenctizede sárga-piros zászlókat lengetett. Teljesen objektíven kijelenthető, hogy ez egy idegenbeli meccs volt a Lazio számára.”

A legtöbb gól…

…2009. novemberében esett, amikor a Lazio 4-2-re győzött fővárosi riválisa felett. Az égszínkék-fehérektől Goran Pandev, Mauro Zárate, Stephan Lichtsteiner és Aleksandar Kolarov, míg a Farkasok részéről a Philippe Mexés és Daniele De Rossi voltak eredményesek.

Vincenzo Montella négy gólt lőtt…

…azon a 2002. október 3-án megrendezett mérkőzésen, amelyen az AS Roma 5-1-re legyőzte a Laziót. Montella mellett még Francesco Totti, illetve a „hazaiak” részéről Dejan Stankovic is betalált.

A legnagyobb arányú Lazio győzelem…

…1998. júliusához köthető, amikor a Sasok Alen Boksic, Vladimir Jugovic, Roberto Mancini és Diego Fuser góljaival mértek 4-1-es vereséget a Farkasokra.

A legnagyobb arányú Roma győzelemre…

…nem kellett sokat várni: 1933. január 11-én került sor arra a mérkőzésre, ahol Ernesto Tomasi triplájával és Fulvio Bernardini duplájával a Gialorossik 5-0-ra győztek riválisuk felett.

Az öngól, ami a bajnoki címbe került…

…Paolo Negro nevéhez köthető, aki 2000. december 17-én örökre bevonult a Derby della Capitale történetébe. A bajnoki címvédő Lazio védője a 70. percben szerencsétlenül ért a labdához, az öngól pedig a Scudettót a szezon végén behúzó AS Roma győzelmét eredményezte.

Római derbit hozott az Olasz Kupa döntője…

…2013 májusában, ahol Senad Lulic gólja döntött, így a Lazio 2009 után ismét elhódította a rangos olasz trófeát.

Francesco Totti történelmet írt…

…amikor 2015. január 25-én a 2-2-re végződő mérkőzésen (amely Totti 40. derbije volt) duplázni tudott, megszerezve 11. derbi-gólját, amivel felért Dino da Costa mellé a párharc legeredményesebb játékosainak listáján.

Az utolsó római derbi összefoglalója – forrás: Serie A Youtube csatornája

UTAZÁSI ÉS BELÉPŐJEGYES AJÁNLATAINK AZ OLASZ BAJNOKSÁG MÉRKŐZÉSEKRE