18 éve hunyt el Hidegkuti Nándor

Hidegkuti Nándor – becenevén “Öreg” – az Aranycsapat kiemelkedő csatáraként világhírű labdarúgóvá vált. 1952-ben olimpiai bajnok lett, világbajnoki ezüstérmet 1954-ben szerzett. 69 válogatott mérkőzésen 39 gólt szerzett. A történelmi mérkőzésen, a londoni 6:3-as összecsapáson mesterhármast szerzett. Edzőként a Fiorentinával KEK-győztes lett 1961-ben. A budapesti Hungária körúton található, az MTK egyesületet szolgáló létesítmény 2002 óta viseli Hidegkuti Nándor nevét.

Az ifjú évek

1922-ben született Óbudán, polgári családban, Hidegkuthy Nándor néven. Édesapja vitézi címet kapott első világháborús hős, díszpolgár volt, édesanyja gyárigazgató. Óbudai gyerekként a focit a Margit-kórház melletti, Bécsi út feletti grundokon, rongylabdával kezdte. A mindig elsőként kapitánynak választott nyurga, vékony srácot a grundcsapatban még legtöbbször a kapuba állították magassága és bravúros védései miatt. A környékbeli óbudai Újlaki FC ekkoriban alakuló kölyökcsapatának intézője viszont középcsatárként látott benne a fantáziát, és pár év múlva, 16 évesen be is került az UFC felnőtt csapatába.

Gyorsan felfigyeltek a tehetségére, és 17 évesen már a szomszédos NB II-es Gázművek csapatához hívták, pár évvel később pedig a Duna másik partján, a XIII. kerületi Elektromos mezében játszott, két gyerekkori óbudai barát, Börzsei János és Rozsáli között. A nagy felfedezésre azonban még várnia kellett. Bár az emlékezetes 1943-as magyar-svéd előtt meghívták a válogatott kerethez, de a pehelysúlyú játékos – alig volt 60 kiló – Zsengellért mégsem szoríthatta ki a csapatból. A nagy kiugrás 1945-ben, néhány hónappal a háború után történt. Hidegkuti néhány Elektromos játékossal a zuglói Herminamezei AC csapatához szerződött, mert ott a prémiumot burgonyában, cukorban és babban “fizették”. Innen került a magyar B-válogatottba, és 1945 augusztus 20-án Bécsben játszott együtt Sárosi Györggyel.

Pályafutása az MTK-ban
Hidegkuti Nándor futballozott a Gázművek, az Elektromos, a Herminamezei AC csapataiban, majd az MTK labdarúgója lett. Az “Öreg” becenéven tisztelt futballista a kék-fehér együttesben 302 mérkőzésen lépett pályára és 222 gólt lőtt. Háromszor szerzett bajnoki aranyérmet a csapattal, hatszor lettek másodikok, és egyszer harmadikok.

Hidegkuti Nándor a magyar válogatottban
A válogatottban 1945 és 1958 között 69 találkozón szerepelt és 39 alkalommal talált a kapuba. A válogatottban az igazi szerepkörét 1952-ben találta meg Sebes Gusztáv, amikor már 30 éves elmúlt. Feledhetetlen az “évszázad mérkőzésén“, a londoni 6-3-as találkozón rúgott három csodálatos gólja – ez volt pályafutásának a csúcspontja. Az otthonában hazai földön kilencven éve veretlen angol válogatott elleni magyar diadalból három góllal vette ki a részét. 1952-ben Helsinkiben olimpiai bajnok lett, tagja volt az 1954-ben világbajnoki ezüstérmes együttesnek és az 1953-ban az Európa-kupát elhódító gárdának.

Pályafutása edzőként
Hidegkuti Nándor edzőként is klasszis volt. A Fiorentina szakvezetőjeként megnyerte az olasz kupát és KEK-győztes lett. A Győri ETO vezetőedzőjeként magyar bajnok – a zöld-fehérek az 1964-65-ös idényben irányításával a BEK elődöntőig jutottak. A Cairo National gárdájával ötször nyert egyiptomi bajnoki aranyérmet. 75 éves volt, amikor az egyiptomi klub a technikai igazgatói állást kínálta neki.

Hidegkuti Nándor 80 éves korában, szív- és keringési elégtelenség következtében hunyt el, 2002. február 14-én. Végső nyughelye az Óbudai temetőben van.

Összeállította: Bazsó Tímea