125 éves az első olimpiai arany. Hajós Alfréd sikerei az első újkori olimpián.

A következő bejegyzés elolvasása 5 percet vesz igénybe.

Az olimpiai szereplés minden sportoló számára az egyik legmegtisztelőbb dolog karrierje során. Az első ókori olümpiai játékokat i. e. 776-ban tartották a görögországi Olümpiában, és egészen i. sz. 393-ig rendezték meg, de ekkor Nagy Theodosius császár a kereszténység végleges megszilárdítása érdekében minden pogány rendezvényt betiltott, így az olümpiai játékokat is beszüntette – közel 11 évszázados fényes múlt után. Az újkori olimpiai játékok sora – az ókori olümpiák mintájára, 1503 év elteltével – 1896-ban Athénban kezdődött el, amelyet április 6. és 15. között rendeztek meg.

A NOB lett az „olimpiai mozgalom” szíve

1894-ben egy Pierre de Coubertin által szervezett, Párizsban megtartott közgyűlésen megalapították a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot (NOB), és a görög fővárost, Athént jelölték meg rendezőként. A görögöknek kevés tapasztalatuk volt sportesemények rendezésében, ám pénzügyi nehézségeik ellenére minden időben elkészült (amikor még el voltak maradva az építkezésekkel, felvetődött helyszínként Budapest, a millennium alkalmából). A sportkedvelő alexandriai milliomos kereskedőnek, Jeórjosz Avérofnak köszönhetően sikeresen megrendezhették az olimpiai játékokat.

A résztvevők száma a manapság megszokotthoz képest alacsony volt, ám így is korának legnagyobb nemzetközi érdeklődéssel követett sporteseménye volt. A kor jelentős atlétái hiányának ellenére a játékok sikeresek voltak a görög közönség előtt. Az első bajnokságot (még ezüstéremmel jutalmazták) a 27 éves amerikai James B. Connolly nyerte meg hármasugrásban, aki később Pulitzer-díjas íróként lett népszerű. A játékok után Coubertint és a NOB-ot prominens személyek, többek között I. György görög király kérték fel, hogy az összes további olimpiát Athénban tartsák. Ennek ellenére, mivel az 1900-as olimpiát már Párizsnak ítélték oda, az 1906-os „időközi olimpiai játékok”-at leszámítva egészen 2004-ig a játékok nem tértek vissza Görögországba.

Hajós Alfréd – a “Magyar delfin” – és az első magyar aranyérem

Építészmérnök, gyorsúszó, labdarúgó, labdarúgó-játékvezető, újságíró, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya – ez mind ő volt, aki 1878-ban, Guttman Alfréd néven született, szegény izraelita családba. Csupán 13 éves volt, amikor édesapja a Dunába fulladt. A családi tragédiát követően fordult az úszás felé. A Markó utcai reáliskola elvégzése után a Műegyetemen szerzett diplomát. Az egyetemi évek előtt is aktívan sportolt, így lett esélye kijutni az első újkori olimpiára 1896-ban. Nem volt könnyű dolga: hazai versenymedence híján a Rudas 27-28 fokos vizében volt kénytelen edzeni. Ezután Iszer Károlynak, a Magyar Torna Club elnökének a támogatásával, valamint egyeteme engedélyével, 18 évesen ott lehetett az olimpián.

125 évvel ezelőtt, április 11-én a 11-13 fokos, hullámzó tengervízben versenyezve két úszószámban – 100 méteren és 1200 méteren – is sikerült elhoznia az aranyérmet. Mint utólag bevallotta, ott és akkor fel sem fogta sikereit, csak azon járt az esze, hogy mindjárt megfagy! A görög trónörökös így gratulált neki: “Ez a magyar ifjú egy valóságos delfin!”. Így ragadt rá a “Magyar Delfin” becenév. Hazaérkezésekor százak várták a pályaudvaron. Ő azonban hamarosan az egyetemre sietett, hogy tanulmányi elmaradását bepótolja. Közben a BTC játékosaként az első magyar futballválogatottnak is tagja lett, valamint érmeket szerzett síkfutásban, gátfutásban és diszkoszvetésben is.

Kiemelkedő tudását nemcsak a sportban kamatoztatta

1904-ben visszavonult az aktív sportolástól. Nemsokára Villányi Jánossal együttműködésben megalapította saját építészirodáját, és innen pályájának új szakasza indult el. Saját irodájának megalapításával az építészetben is sikeres lett. Alkotásai a stílusok egész skáláját ölelik át, az eklektikától a szecesszión át a modernig. Pályája kezdetén Alpár Ignác és Lechner Ödön irodájában is dolgozott, első pályázati anyagaiban még az ő hatásukat fedezni fel: Alpártól az eklektika, Lechnertől a szecesszió világa öröklődött át Hajós korai pályaműveibe, tervpályázati anyagaiba.

1909-ben nyertek először pályázaton Villányival: elnyerték a Borsod megyei Takarékpénztár miskolci épületének pályázatát. Ugyanebben az évben tervezték meg az Abonyi úti Református Konvent budapesti székházát is. Utóbbi épületen már jól látszik az elszakadás az eklektika világától: az ülésterem nagy falfelületeit megbontó ablaknyílások, a merész áthidalások mellett a szecessziós díszítmények is megjelentek rajta. 1911-12-ben a debreceni Aranybika szálló újjáépítésének tervezését, kivitelezését is ők bonyolíthatták le. Érdekes, hogy az utókor eleinte vegyes érzelmekkel fordult az új szecessziós épület felé, hisz a város addig megszokott építészeti világában merőben újat hozott a jóval nagyobb léptékű, exponált középület.

TIPPÜNK: Szerelkezzen fel magyar válogatott szurkolói cuccokkal! Szájmaszk, sapka, sál, zászló

MEGNÉZEM A KÍNÁLATOT

Ma a város második legismertebb épületének mondható a Nagytemplom után. Ez volt az a megrendelés, ami aztán országosan is ismertté tette az építészirodát. Így kaptak megbízást a pozsonyi gimnázium épületére, a Magyar Mezőgazdák Szövetségének budapesti székházára és a szegedi Gyógypedagógiai Intézetre. Hajós Alfréd élete során – érthető módon – mindig is különös figyelmet fordított a sportlétesítmények építészetére. 1913-ból ismert egy 50 000 fős stadion terve – a megvalósítást az első világháború kitörése akadályozta meg. A húszas évektől kezdve egyre népszerűbbé vált a nagy terek építészetében a vasbeton alkalmazása. Ezt nyilvánvalóan felismerte Hajós Alfréd is, ami legismertebb sportépületében, a róla elnevezett Sportuszodában öltött testet. A fedett uszoda vasbeton szerkezete a belépőt fogadó látvány legmeghatározóbb eleme. A medence és a mennyezet között 14 méter a távolság, így impozáns, tágas belső tér született.

77 évesen hunyt el

Sport- és építészeti sikereinek köszönhette, hogy a második világháború zsidóüldözéseit megúszta. Túl ismert és túl sikeres volt ahhoz, hogy elhurcolhassák. Ugyanakkor családja, ismerősei közül sokan vesztek oda. A kommunizmus évei alatt is dolgozhatott még – igaz, ekkor saját építészirodáról már szó sem lehetett. Az ötvenes években a Mezőgazdasági Tervező Irodában dolgozott. Utolsó műve a kelenföldi hőerőmű művelődési otthona volt 1955-ben. Ugyanebben az évben, november 12-én hunyt el. Sírja a Kozma utcai temetőben található. 2010-ben posztumusz Ybl-díjban részesült. Elért eredményei az olimpiai emlékkönyvekben és a megépült remekművekben ma is élnek. Több iskola viseli nevét.  Hajós Alfréd Társaság is alakult, a bajnok emlékének ápolására.

Összeállította: Bazsó Tímea