• ,,

    Tegnap, 2019. október 23.-án vettem részt az Internationale-Borussia Dortmund Bajnokok-Ligája mérkőzésen buszos utazás keretében. Volt nyereményjáték is, a helyes eredményt eltalálók kaptak egy interes-sálat. A szervezés teljesen korrekt volt, és bármi kérdésünk volt, nem tudtunk olyat kérdezni, amiben ne tudtak volna készséggel segítségünkre lenni. Külön pluszpont, hogy az út rövidsége miatt csak kevés kulturális,fakultatív (jelenesetben csak a Milánói Dómot, ill. a Casa Milan-t) programot ajánlottak,amihez igény esetén online előre megveszik az embernek a jegyet, így legalább azokat komolyabb rohanás nélkül, alaposan meg tudtam tekinteni a mérkőzés előtt. Milánóra amúgy is egy nap tényleg kevés lenne, lévén hogy a reneszánsz Olaszország egyik kulturális központja volt. Az AC Milan központja nagyszerű élmény volt, a trófeák csarnoka különösen lélegzetelállító volt. Új ismeretségekre is szert tettem, mivel egyedül utaztam. Abszolút megérte, főleg úgy, hogy még a korai hozzáférésnek köszönhetően akciós áron jutottam hozzá az úthoz. A futball egyik nagy szentélyében, a San Siro Stadionban nagyszerű élményekkel gazdagodtam, az olaszok tényleg nagyon vehemensen, teljes átéléssel képesek szurkolni, teljesen magával ragadott az egész.

    Ezúton szeretném megköszönni a kiváló szervezést, és a még csodásabb utat.

    Remélem mielőbb lesz még lehetőségem igénybevenni a Focitours szolgáltatását.

    Borbás János | Inter - Dortmund | 2019.10.23
  • ,,

    Chelsea – Brighton meccsen jártunk, nagyszerű élmény volt. A nagyszerű szervezésnek köszönhetően, minden kifogástalanul működött. Köszönet érte!

    Kratofil Balázs | Chelsea - Brighton | 2019.09.28
  • ,,

    A londoni Chicago-Oakland NFL meccsre mentem a céggel. Folyamatos kapcsolattartás, rendkívül ügyfélbarát eljárással találkoztam. Le a kalappal, csak így tovább!! Nem kamu marketingduma, a fentiek valós tapasztalatomon alapulnak. Ajánlom őket!!

    Szőke Péter | NFL Londonban 2019 | 2019.10.06
  • ,,

    Tökéletesen megszervezte a barcelonai foci hétvégénket a Focitour. Minden úgy sikerült, ahogy terveztük. És 4:0-ra nyert a Barca! 

    Lipták Csaba | Barcelona - Sevilla | 2019.10.05
  • ,,

    A szállás, az utazás remek volt, a kapott információk is mindenre kiterjedőek. A jegyek remek hangulatot nyújtó helyre szóltak, csak ajánlani tudom. Köszönjük!

    Péter Marton | NFL Londond | 2019.10.06
  • ,,

    Kedves Focitour!!!! Első alkalommal utaztunk sz önök szervezésében focimérközésre. Egy gyerekkori álmom vált valóra a Liverpool-Norwich mérkőzéssel. Maximálisan elégedettek voltunk a szervezéssel. Mind a szállás mint az utazás illetve a focimérkőzés egy örök és felejthetetlen élmény marad. Ráadásul a kisfiammal érkeztem aki ahogy megtudta hogy hova megyünk örömében elsírta magát. Ehhez a felejthetetlen élményhez az Önök irodájuk maximálisan hozzájárult. Két személyt külön ki szeretnék emelni. Egry Zoltán és Teszlák Alexándrát akik maximálisan segítettek mindenben. Külön köszönöm nekik. Remélem nem utoljára jártunk az Anfielden.

    Gazda Ferenc | Liverpool-Norwich | 2019.08.09
  • ,,

    Liverpool-Arsenal mérkőzésen voltunk a fiammal. Minden teljesen rendben volt, tökéletes szervezéssel. Az irodát bátran ajánlom mindenkinek!

    Lang Miklós | Liverpool-Arsenal | 2019.08.24
  • ,,

    Köszönöm szépen a barcelonai foci hétvége megszervezését. Minden tökéletes volt. Nagyon jól éreztük magunkat apukámnal Barcelonában. És ami a legfontosabb, 4:0-ra nyert a Barca pazar gólokkal. 🙂 Ismerőseimnek ajánlani fogom a Focitour-t, ha részt szeretnének venni egy klassz külföldi meccsnézős hétvégén. Nekem is ismerőseim ajánlották a cégeteket. Minden jót és sok sikert kívánok a munkádban!
    Lipták Csaba | Barcelona - Sevilla | 2019.10.06
  • ,,

    Tisztelt FociTour!
    Nagyon szépen köszönöm az utazást és a szervezést, egy hatalmas élménnyel gazdagodtunk mi is. A magasabb kategóriás jegyek tökéletes helyre szóltak és remek rálátást biztosítottak az egész pályára. A szállás is tökéletes volt. Már tervezzük is a következő látogatásunkat az Emirates stadionba.

    Szabó László | Arsenal - Aston Villa | 2019.09.22
  • ,,

    Életem legjobb legboldogabb dolga volt élöben láttam Messit csak egy félidöt játszot de imádtam fociTour köszönöm legközelebb is megyek!!!!!!😉🙋‍♀️❤

    Mészáros Lászlóné | Barcelona - Villarreal | 2019.09.24