Vb 2022 selejtezők: Megkaptuk Angliát

A lengyelek elleni hazai mérkőzéssel kezdődik 2021. március 25-én, és a lengyelek elleni idegenbeli találkozóval zárul november 15-én a magyar válogatott világbajnoki selejtezősorozata a csoportkörben. Magyarország a hatcsapatos I csoportba került. A selejtezők lebonyolításával kapcsolatban hasznos információkat olvashatnak ebben a korábbi bejegyzésünkben.

Magyarország ellenfelei

„Ezúttal is bebizonyosodott, hogy a sorsolásoknál általában nincs szerencsém, bár tény, hogy kerülhettünk volna nehezebb csoportba is” – idézte Marco Rossi szövetségi kapitányt a magyar szövetség (MLSZ) honlapja. „Szerintem közepesen nehéz hatos tagjai lettünk.

Így jellemezte Marco Rossi az I csoportot, melyben Magyarország ellenfelei: Lengyelország, Anglia, Albánia, Andorra, San Marino.

„…legutóbbi vb-n elődöntős angolok jelenleg negyedikek a világranglistán, míg a lengyelek a 19. helyen állnak, ráadásul náluk játszik Robert Lewandowski, aki az egy vb-selejtezősorozatban szerzett legtöbb gól csúcstartója 16 találattal” – fűzte hozzá az olasz szakember.

marco_rossi-szovetsegi_kapitany

ANGLIA – MAGYARORSZÁG ( 2021. OKTÓBER 12.) 

A magyar válogatott története során eddig 22 mérkőzést vívott az angolokkal, az egymás elleni örökmérlegben a rivális vezet, hiszen 15 győzelem és két döntetlen mellett csak ötször kapott ki.

A magyar labdarúgás emléknapja csodacsapatunk 1953-as londoni győzelmének köszönhető. November 25-én a Wembley stadionban a magyar labdarúgó válogatott kiváló játékkal fektette két vállra az angol oroszlánt. Ezzel a magyar csapat sporttörténelmet is írt, hiszen a hazai pályán 1872-től, vagyis 90 éve veretlen szigetországiakat 6:3-ra múlta felül.

Legutóbb tíz évvel ezelőtt találkoztak egymással a csapatok a Wembley Stadionban, akkor 2-1-es vereséggel tértünk haza.

A magyarokról szólva az angolok kapitánya megjegyezte, hogy kemény csatát vár ellenük, és hogy nagyon sok tehetséges játékos szerepel náluk.

A lengyelekkel szemben a mérleg a magyar válogatott irányába billen, 32 mérkőzésből 20 győzelem és 4 döntetlen. Legutóbb 2011 novemberében csaptak össze a feleK Poznanban, ahonnan 2-1-es vereséggel tért haza csapatunk.

fifa ms futbal 2022 katar slovensko

FOTO: Twitter/FIFA World Cup

MAGYARORSZÁG – ANGLIA ( 2021. SZEPTEMBER 2.) 

Érdekes találkozók

Az A-csoportban található portugál csapat a kiszámíthatatlan Szerbiával és az ír válogatottal mérkőzik meg. „Tiszteljük ellenfeleinket, de ha a világbajnokság első helyeire akarunk törekedni, akkor meg kell nyernünk a csoportot” – mondta Fernando Santos portugál edző

A regnáló vb-világbajnok Franciaország megkapta Ukrajnát, Finnországot, Bosznia-Hercegovinát és Kazahsztánt. „Egyértelmű célunk az első helyről jussunk tovább, más forgatókönyv nincs” – értékelte a sorsolást Didier Deschamps, a francia válogatott vezetője.

Az I csoportban Lengyelország és Anglia harca egyben az elit támadók- Harry Kane és Robert Lewandowsk párharca is le. „Az angol csapat a favorit, de előfordul, hogy ők is megbicsaklanak. Régóta nem játszunk egymás ellen, jó móka lesz, bár a közös mérkőzéseken nem felénk billen a mérleg nyelve „– nyilatkozta Zbigniew Boniek, a lengyel Labdarúgó-szövetség elnöke

zreb kvalifikacia ms futbal 2022 katar slovensko

GRAFIKA: Facebook/FIFA World Cup

Ki juthat tovább a katari világkupára?

A csoportgyőztesek automatikusan továbbjutnak a katari tornára. A többi csapat a kiesési szakaszban mérkőzhet tovább. A pótselejtezőben csak három hely lesz kiadó. A 2022-es világbajnokság előtt a csoportmásodikként végző tíz válogatott kiegészülve a 2020–2021-es Nemzetek Ligájában legelőkelőbb helyen záró, de nem vb-résztvevő két csapattal vesz majd részt a pótselejtezőben. A pótselejtezőben két meccset kell nyerni a kijutáshoz.

A selejtezők időpontja 2021 márciusa és 2021 novembere közé esik, de ebből a legtöbbre ősszel kerül sor. 


FOTO: fifa.com