Újabb Juve-arany a láthatáron?

Január 19-én, a 20. fordulóval folytatódik a bajnoki pontvadászat az olasz élvonalban. A Seria A 2018/2019-es idényének félidejében kilenc pont előnnyel vezet a Juventus csapata a Napoli előtt, és sorozatban a nyolcadik bajnoki címüket készülnek elhódítani. Az esélyeket latolgatva Európa harmadik legsikeresebb klubjának erre minden sansza megvan.

A bajnokság kezdete előtt sokan bíztak abban, hogy a nápolyiak vagy az Inter komoly riválisnak bizonyulnak a bajnoki elsőséget illetően, ám egyelőre a torinóiak uralják a mezőnyt. Ha az elmúlt évekből indulunk ki, szinte biztos, hogy tavasszal sem engedik ki kezükből az irányítást a zebrák. Az aktuális idényben a Juve-drukkereknek aligha lehet okuk a panaszra, hiszen 19 mérkőzésből 17 alkalommal győztesként hagyták el a pályát, két alkalommal döntetleneztek (az Atalanta otthonában 2:2-re, hazai közönség előtt Genoa ellen 1:1-re), vereség miatt pedig még egyszer sem kellett szomorkodniuk. Ilyen eredményes őszi szezont már régen produkáltak, ráadásul Cristiano Ronaldo nyári érkezése újabb pezsdítő színfolt volt a csapat életében, amely azt eredményezte, hogy az olasz csapatra irányuló figyelem jócskán megnőtt.

A 2018 júliusában Spanyolországból Olaszországba igazoló világklasszis játékos hatalmas figyelem és érdeklődés közepette váltott klubot, és hagyta el 9 év és 4 Bajnokok Ligája-győzelem után a madridi királyi gárdát – mondván, neki is új kihívásokra van szüksége. A portugál válogatott játékos Juventushoz való csatlakozásával komoly harc alakult ki a televíziós közvetítési jogok megszerzéséért is. Az olasz gárda mérkőzéseit és legnagyobb rangadóit több mint 200 országban követhették figyelemmel a nézők, s a Serie A presztízse is egyre csak nő. Ez merőben fellendíti a játékospiacot is.

Ami a csapatösszetételt illeti, Massimiliano Allegri vezetőedző példa nélküli kerettel vágott bele a bajnokságba. Vegyük például a kapuban Buffont tökéletesen helyettesítő Wojciech Szczęsnyt, a védelemben a három legrutinosabb játékost, Chiellinit, Bonuccit és Alex Sandrot, a középpályán Pjanicot, Matuidit vagy Bentancurt, a csatársorban pedig az összes mérkőzésen pályára lépő Cristiano Ronaldot (aki nem mellesleg 14-szer volt eredményes a 38 Juve-találatból), de Mandzukic és Dyballa is a világ elitjéhez tartozva igyekeznek termelni a gólokat. Mindezek mellett bőven akad olyan játékos az egyes posztokra, akikből válogatni lehet, ha valaki kiesik az elsődlegesnek számító keretből.

De mi a helyzet a Juventust üldöző csapatokkal? A Carlo Ancelotti által irányított Napoli jóval ütőképesebb lett, ám kevesebbszer láthatunk látványos mérkőzéseket, mint korábban. Nem ritka a hosszabbításban megnyert mérkőzés vagy a kiszenvedett három pont – összesítésben 14 győzelem, 2 döntetlen és 3 vereség a mérlegük. A nápolyi csapatnál a lengyel Arkadiusz Milik a legjobb gólvágó, aki eddig 10-szer volt eredményes az idényben.

A harmadik helyen álló  Inter 39 pontot tudott összegyűjteni az őszi fordulók során, amely még biztonságos előnyt jelent a sorban utána következő Lazio előtt (32 pont). A Lazionak mindenesetre igyekeznie kell, hiszen az AC Milan, az AS Roma, de még akár a Sampdoria vagy az Atalanta is pályázhat a BL-indulást jelentő 4. helyért. A Seria A-ban szereplő egyetlen magyar játékos, Nagy Ádám csapata a kiesést jelentő 18. helyről várja a tavaszi rajtot, így a bolognai együttesnél is nagy lesz a tét a soron következő fordulókban.

Ami a magyar vonatkozást illeti, az olasz élvonalbeli bajnokság januárban akár egy újabb “naggyal” bővülhet, hiszen sajtóhírek szerint a jelenleg 10. helyen álló Fiorentina a Legia Warszawanál futballozó, ötszörös magyar válogatott Nagy Dominikra pályázik. Hogy a találgatások és hírek mennyire valósak, az feltehetően hamarosan kiderül.

Ha szeretné élőben élvezni a Serea A mérkőzéseket, vessen egy pillantást honlapunkon szereplő ajánlatainkra vagy kérje munkatársunk segítségét!