Új csillagok a gyepen: milyen lesz a következő El Clásico?

Az életben számos sportesemény létezik, amelyet okvetlenül látnunk kell élőben: nyitóünnepség az Olimpián, egy világbajnoki döntő, BL-döntő, egy wimbledoni tenisztorna és természetesen a spanyolok legnagyobb fociünnepe, az El Clásico. A különbség csak annyi, hogy e legutóbbit évente akár többször is elcsíphetjük.

A becslések szerint az El Clásicot csaknem 50 millió néző látja világszerte, ám a legmagasabb nézettséget 2015-ben mérték: a Barcelona Real Madrid felett aratott négygólos győzelmét közel 350 millióan látták. A Királyi Gárda hazai pályán nézett szembe az akkori MSN-trióval, ám a hamarosan soron következő derbin immár Griezmann állhat csatasorba, vele szemben pedig Eden Hazard brillírozhat.

Miért is olyan elképesztő ez az összecsapás? Azok, akik legalább egy kicsit ismerik Spanyolország történelmét és a katalánok függetlenné válásának erőfeszítéseit, azok tudják, hogy ez bizony nemcsak a futballról szól. Ez a 90 perc harc a három pontért, a becsületért, a büszkeségért. Az első El Clásico egyébként 1929. február 1-jén játszódott. Utoljára 2002 novemberében fordult elő az, hogy a nézők egyetlen gólt sem láthattak a mérkőzésen. A legnagyobb arányú győzelmet a Real Madrid aratta – 1943-ban 11:1-re győztek a Barcelonát. Az egyetlen játékos, aki mindkét klub színeiben gólt szerzett az El Clásicon, az Ronaldo volt.

Annak ellenére, hogy az elején a mérleg nyelve a Real felé billent, a Barcának az utóbbi években sikerült beérni az ellenfelét, s az elmúlt idényben le is körözte azt. 242 mérkőzésből a Barca 96, a Real 95 mérkőzést nyert meg, 51 alkalommal pedig pontosztozkodásra került sor.

2007 decemberében a fővárosiak a Nou Campbe látogattak, s a vendégek nemcsak a három pontot, hanem az idény végén a bajnoki címet is elhódították. Ez a mérkőzés amiatt is érdekes volt, hiszen ez volt az utolsó, amelyen nem szerepelt Messi. Az akkori mérkőzés óta 2018 novemberében rendeztek olyan El Clásicót, melyen sem Lionel Messi, sem Cristiano Ronaldo nem játszottak. Az argentin játékos kartörés miatt, míg a portugál a Juventushoz való igazolása miatt nem léphetett pályára.

A Barcánál sokminden megváltozott, amióta Leo a kezdőcsapat tagjává avanzsálódott: számtalan gól, trófea, rekordok. Messi teljesen megváltoztatta a katalán csapat képét, amely természetesen tükröződött ez El Clásicok során is. Az utóbbi időszakban a Barcelona edzőpályájának is hívták a Bérnabeu gyepét, hiszen gyakorlatilag Messinek kedvezett minden, s kedvének megfelelően alakította a mérkőzéseket – az emlékezetes “mezes ünneplését” senki sem felejtheti el. A Realnak eléggé gyenge a mérlege hazai pályán Messivel szemben: 4-3-11.

Zidane visszatérése akár reménysugár is lehet a fehérek számára, hiszen elhivatottan akarja újjáépíteni azt a csapatot, amelyet pár évvel ezelőtt nem kevésszer vezetett már sikerre. Jobban oda kell majd figyelni a szellős és könnyen átjárható védelemre, amely a Barca ellen gyakorlatilag egyenes út a vereség felé. Természetesen Cristiano Ronaldo távozásával a góljai is hihetetlenül hiányoznak a csapatnak, amelynek köszönhetően a barcelonai támadás is felerősödött. Időbe telik, míg Vinicius és Rodrygo játéka beérik, így feltehetően idén is a katalánok dominanciája várható. Vajon lesz erre Zidane-nak orvossága?

Mint ismert, Bale-lel kapcsolatban néhány napja arról cikkeztek, hogy a Csiangszu Szuning évi 22 millió eurós fizetéssel csábítja, s a támadó Zidane meglepő nyilatkozata után hajlana rá, hogy Kínába távozzon. A Csiangszu Szuning viszont Pérez felvetésére jelezte, hogy nem fizeti ki az elnök által kért átigazolási díjat Bale-ért. Ami jelenleg tehát biztos, hogy Bale-nek 2022 nyaráig érvényes szerződése van a Real Madriddal, Pérez viszont egy bizonyos, meg nem nevezett összeg alatt nem engedi el a játékost – ezzel a lépéssel viszont rombolhatja a Zidane-nal való kapcsolatát, a francia ugyanis azt szeretné, ha Bale minél hamarabb távozna az alakulattól.

Vajon alakulhat úgy a spanyol és katalán csata, hogy az elkövetkezendő években új Messi-Ronaldo-pároshoz hasonló rivális kerüljön fókuszba?

AJÁNLATUNK:

Repülőút: FC Barcelona – Real Madrid ( október 25 – 28.)

Repülőút: Real Madrid – FC Barcelona ( február 28 – március 2.)