Mikor térhetünk vissza a lelátókra?

A következő bejegyzés elolvasása 4 percet vesz igénybe.

Bő éve, hogy utoljára rendeztek nézők előtt mérkőzést az európai stadionokban, köztük például a Premier League-ben. Úgy tűnik, a közeljövőben van remény rá, hogy visszatérhessenek a szurkolók a stadionokba.

Angliában már megvan a dátum

Richard Masters, a Premier League vezérigazgatója szerint az utolsó két fordulóban akár tízezer ember előtt is játszhatnak majd a csapatok. Masters elmondta, hogy ez ügyben már tárgyalnak a kormánnyal, hiszen végsősoron nekik kell feloldania a korlátozásokat. Reménykednek abban, hogy a szezon fináléját ha korlátozott számban is, de nézők előtt rendezhetik majd. Azt is hozzátette, hogy Premier League-nél már nagyon bíznak abban, hogy a következő szezon kezdetén ismét teltházas mérkőzéseket rendezhetnek.

A brit kormány újranyitási programjában helyett kapott április 18-ra kiírt Leicester City-Southampton FA-Kupa elődöntő, valamint a sorozat májusi döntője. Mind a két mérkőzést a Wembley-ben játszák majdó. Az FA-Kupa elődöntőjére 4000 nézőt várnak, a májusi döntőre pedig 21 000 nézőt.

Az egyik mérföldkő továbbá a Carabao Cup döntője lenne április 25-én szintén a londoni Wembley Stadionban, ahol a Tottenham Hotspur és a Manchester City csap össze. A találkozót eredetileg 2021. február 28-án rendezték volna meg, a halasztással pedig jól jártak a szurkolók, hiszen 8000 ember jelen lehet a stadionban. Egyébként – az egyre növekvő oltási hajlandóság miatt – fokozatosan nyitnak a kültéri sportközpontok a hobbisportolók számára is.

Amíg azonban az FA-Kupa küzdelmeinek főszervezője az Angol Labdarúgó Szövetség (FA), addig a Ligakupa, azaz Carabao Cup az English Football League (EFL) felségterülete, a különbség pedig a lebonyolításban és legfőképpen a beengedett nézők körében mutatkozik meg. Az FA által szervezett első eseményre csak helyi, azaz londoni szurkolókat várnak. A Carabao Cup-on a Manchester City és a Tottenham szurkolóin felül a stadion környékén élőknek, valamint egészségügyi dolgozóknak szeretnék értékesíteni a várhatóan nagy népszerűségnek örvendő belépőket.

TIPPÜNK: Újdonságok a FAN shopon

Premier League ajándéktárgyak már 0,99 €-tól

Mi lesz az EB-vel?

Mint ismeretes, Aleksander Ceferin, az UEFA elnöke arra utasította a rendező országok szövetségeit, hogy legkésőbb április 7-ig álljanak elő egy prognózissal, hogy mennyi nézőt tudnak beengedni a találkozókra. Róma, Bilbao, Dublin, München április 19-ig kapott halasztást. Azt is leszögezte, azok a városok, melyek nem tudják garantálni, hogy nézők lehessenek az Eb-meccseken, nem rendezhetnek majd mérkőzéseket, ezeket a találkozókat olyan városokba viszik majd az eleve rendezők közül, amelyek képesek lesznek erre.

Az Index jelentése szerint „Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón elmondta: azt jeleztük, hogy akiket beoltottunk, az vehet majd részt az Európa-bajnokság magyarországi mérkőzésein. “Mivel egy júniusi sporteseményről van szó, „ezért bízunk benne, hogy addig magunk mögött hagyjuk ezt a szörnyű időszakot”. Az EB június 11-én kezdődik, a budapesti Puskás Arénában három csoportmeccset és egy nyolcaddöntőt rendeznek itt.

FRISS: A Puskás Arénában nézők előtt lesznek megtartva az EB mérkőzések. A járványügyi intézkedések mellett teljes kapacitással nyitna a Puskás Aréna.

Bukarestben a Nemzeti Stadion lelátóinak negyedét szeretnék megtölteni nézőkkel az EURO 2020 mérkőzéseken, ami mintegy 13 ezer nézőt jelent. Júniusban az Ausztria-Észak-Macedónia, Ukrajna-Észak-Macedónia, Ukrajna-Ausztria csoportmérkőzések kerülnek megrendezésre a romén fővárosban.

Szentpétervár és Baku megerősítették az 50 % befogadóképességet, tekintettel arra, hogy a nézők teljesítik a szigorú stadion-látogatási követelményeket. Az Azerbajdzsánba való belépéshez a résztvevő csapatok szurkolóinak negatív COVID-19 teszt eredményt kellett bemutatniuk.

Amszterdam, Bukarest, Koppenhága és Glasgow 25 % – 33 % kapacitással számolnak, de nyitva áll a lehetőség, hogy április végéig még növelnének ezen a kapacitáson, amennyiben az ország egészségügyi helyzete ezt megengedi.

London megerősítette a három csoportmérkőzés és a nyolcaddöntő mérkőzésének 25% -os minimális kapacitását, és remélik, hogy június elején ennél nagyobb kapacitást tudnak megengedni az elődöntőkre és a döntőre.

Róma, Bilbao, Dublin és München április 19-ig kaptak halasztást a döntés meghozatalára.

puskas-arena-stadion

TIPPÜNK:Szerelkezzen fel magyar válogatott szurkolói cuccokkal! Szájmaszk, sapka, sál, zászló

MEGNÉZEM A KÍNÁLATOT

A magyarok Kalmár Zsolt nélkül küzdenek az EB-n

Kalmár Zsoltnak alighanem az álmai foszlottak szerte, miután a 4-1-re megnyert andorrai világbajnoki selejtezőmérkőzésen megsérült. A 25 éves labdarúgót a 29. percben le is kellett cserélnie Marco Rossi szövetségi kapitánynak. A nyári, részben hazai rendezésű Európa-bajnokságon a magyar válogatott a Puskás Arénában fogadja a címvédő portugálokat és a világbajnok franciákat, majd a németek vendége lesz Münchenben. Kalmár Zsoltnak elszakadt a külső oldalszalagja, ezért lemarad az Európa-bajnokságról. A játékost képviselő EM Sports Consulting után a Magyar Labdarúgó Szövetség is megerősítette a hírt a DAC-játékosról.

Spanyolország bizakodó

Javier Tebas, a spanyol La Liga elnöke úgy véli, van remény arra, hogy – amennyiben a vírushelyzet úgy alakul – áprilisban bizonyos számú néző visszatérhet a spanyol labdarúgó-bajnokság első és másodosztályának mérkőzéseire. „Egy éve tart (a jelenlegi helyzet), sokat tanultunk, reménykedünk benne, hogy április harmadik hetétől elkezdhetjük visszaengedni a nézőket a stadionokba” – fogalmazott az elnök.

Mint megjegyezte, kulcsfontosságú lesz ebben, hogy a nagyhéten, húsvétkor hogyan viselkednek az emberek, és milyen számok jelennek meg azután. „Ha azt látjuk, hogy nem indult el egy negyedik hullám, elkezdhetünk majd foglalkozni a szurkolókkal és a klubokkal kapcsolatos kérdésekkel” – jelentette ki a minap Irene Lozano, a spanyol sportot felügyelő tanács elnöke. Erre reagálva Tebas azt mondta: „mindannyian abban reménykedünk, hogy a nagyhét után gyorsan megállapodhatunk egy dátumban” a szurkolók stadionba történő visszaengedését illetően.