Manchester City – Bayern München: Guardiola vs. Tuchel újratöltve!

Olvasási idő: 3 perc

Szerző: Ollé Tamás

A Bajnokok Ligája idei negyeddöntőinek talán legizgalmasabb párharcára kerül sor ma este Manchesterben, ahol a City a 2020-as győztes Bayern Münchent fogadja. Pep Guardiola pedig nemcsak egykori csapatával találkozik újra, hanem nagy riválisával, Thomas Tuchellel is újfent szembe kerül.

Kövesd közösségi oldalainkat, ahol további érdekességeket osztunk meg.
Facebook és Instagram

A mérkőzés Julian Nagelsmann menesztéséig is izgalmas párosításnak ígérkezett: Guardiola először készül szembenézni korábbi klubjával, Joao Cancelo éppen Manchesterből igazolt Münchenbe egy féléves kölcsön erejéig, Erling Haaland pedig után újra visszatér Németországba! A Bayern azonban a múlt héten menesztette vezetőedzőjét, s helyére azt a Thomas Tuchelt szerződtették, aki a Chelsea edzőjeként néhányszor már túljárt a Manchester City eszén – 2021-ben pont a Bajnokok Ligája döntőjében!

Guardiola kontra Tuchel

A német tréner érkezése új pikantériát adott a párharcnak, hiszen Guardiola számára így már adott egy extra motiváció: visszavágni Tuchelnek a portói döntőért. Ami a két edző közös múltját illeti, van mit felidézni, ugyanis eddig összesen 10 alkalommal találkoztak, amelyeken a katalán edző 5, míg német kollégája 3 győzelmet szerzett, 2 alkalommal pedig döntetlen született.

Először 2013-ban, a Bundesligában néztek szembe egymással. Guardiola még csak néhány hónapja ült a Bayern kispadján, Thomas Tuchel pedig a Mainz együttesét irányította. A mérkőzés 4-1-es bajor győzelemmel ért véget, s ezzel kezdetét vette a két tréner közti rivalizálás.

Néhány évvel később a német már a Dortmund edzőjeként szaladt bele egy 5-1-es vereségbe, a visszavágásra pedig egészen 2021-ig kellett várnia. Ekkor már mindketten Angliában dolgoztak, Tuchel Chelsea-je pedig az FA-kupa elődöntőjében ejtette ki a katalán mester Manchester City-jét. Az ezt követő két találkozón (beleértve a BL-döntőt is) szintén túl tudott járni Guardiola eszén, aki tanult a hibákból, s csapata a 2021/22-es szezon mindkét bajnokiján 1-0-ra győzött a londoni kékek felett.

forrás: www.football365.com

Döntőbe is illő párosítás

A két csapat először mérkőzi majd meg a legrangosabb európai kupasorozat kieséses szakaszában, korábban 6-szor találkoztak a csoportkörben, s az izgalmakat tekintve jó előjel lehet, hogy ezalatt egyetlen döntetlen sem született: a bajorok és a manchesteriek is 3-3 győzelmet szereztek.

A párharc legeredményesebb játékosa Sergio Agüero 3 találattal, míg David Silva, Mario Gomez és Thomas Müller egyaránt 2 gólosak. Utóbbi akár még meg is előzheti a City korábbi játékosát, míg a kékek részéről Haaland és Kevin de Bruyne törhetnek borsot Tuchelék orra alá.

Emlékezetes mérkőzések és pillanatok

Bayern München–Manchester City 2-0 (2011. szeptember 27.)

A két klub először egy 2011-es Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen találkozott egymással. A Bayern Münchent ekkoriban Jupp Heynckes, míg a City-t Roberto Mancini irányította, a mérkőzés főszereplője pedig a duplázó Mario Gomez volt.

Manchester City–Bayern München 2-0 (2011. december 7.)

A visszavágóra decemberben került sor a manchesteri Etihad Stadionban, ahol a City David Silva és Yaya Touré góljaival 2-0-ás győzelmet aratott a bajorok felett. A továbbjutás azonban nem sikerült, így a manchesteriek később az Európa Ligában folytatták.

Manchester City–Bayern München 1-3 (2013. október 2.)

A Bajnokok Ligája 2013/14-es szezonjában ismét egy csoportba került a két klub, s az első mérkőzést Manchesterben rendezték. Ekkor már Pep Guardiola irányította a bajorokat, míg a hazaiak kispadján Manuel Pellegrini ült. A Bayernnél Franck Ribéry, Thomas Müller és Arjen Robben is betaláltak, a City részéről pedig Alvaro Negredo tudott szépíteni.

Bayern München–Manchester City 2-3 (2013. december 10.)

A két évvel korábbi kiíráshoz hasonlóan ezúttal is a City nyerte a visszavágót, amely nem akármilyen mérkőzést hozott. A Bayern 12 perc után már 2-0-ra vezetett Müller és Mario Götze révén, ám a vendégek David Silva, Aleksandar Kolarov és James Milner góljaival parádés fordítást hajtottak végre. Ez alkalommal már mindkét csapat továbbjutott a kieséses szakaszba.

Manchester City–Bayern München 3-2 (2014. november 25.)

A következő szezonban a két klub négy éven belül már harmadik alkalommal került össze a csoportkörben, s a korábbi forgatókönyvekhez hasonlóan az első mérkőzésen a Bayern, a másodikon a City győzött. A vendégek oldaláról Mehdi Benatia már 20 perc után piros lapot kapott, Sergio Agüero pedig tizenegyesből szerzett vezetést. Az emberhátrányban játszó bajorok azonban Xabi Alonso és Robert Lewandowski révén még a félidő előtt megfordították a mérkőzést, s egészen a 85. percig 1-2 volt az állás. Az utolsó 5 percben aztán Agüero további két gólt lőtt, megnyerve ezzel a találkozót a hazaiaknak.

UTAZÁSI ÉS BELÉPŐJEGYES AJÁNLATAINK