Londoni élménybeszámoló: 4 meccs 1 hétvége alatt

Olvasási idő 4 perc

Októbertől egy új projektet indítottunk útjára, melynek a témája és címe: „A hónap utazása”.

Az alábbi sorokban olvashatja élménybeszámolónkat az októberi négymeccses londoni útról, melynek csoportkísérője a cég alapítója, Julius volt. Péntektől vasárnapig 4 mérkőzésen vettek részt az utasaink, és élőben szurkolhattak a Premier League csapatoknak 4 stadionban.

A Facebook, Instagram oldalainkon folyamatosan megosztottuk a legérdekesebb videókat és képeket, hogy a követőink bepillantást nyerhessenek abba, hogyan néz ki egy csoportos utazás a FociTourral.

A pandémia kipukkanása óta a legtöbb utas először látogatott el külföldre szurkolni. Miben volt ez az utazás más, mint a többi?

Válaszol Julius: „Az indulás előtt örültem, mint egy kisgyerek. Korábban legalább havonta egyszer kilátogattam egy focimeccsre, nem titkoltan nagy Chelsea rajongó vagyok. Nagyon megörültem, hogy ennyi ember velem tartott erre az utazásra, hiszen mégiscsak szigorodtak az utazás feltételei. Én magam is kiváncsi voltam arra, hogyan néz majd ki az Unióból a Nagy-Britanniába való utazás a Coviddal összhangban. Az utazás előtt elég volt kitölteni egy űrlapot, és a reptéren Londonban gyorsabban ment minden, mint régen. A biometrikus útlevelek automatikus ellenőrzése rengeteg időt megspórolt nekünk.”

Egy hétvége alatt érkeztetek megnézni négy meccset: Arsenal – Aston Villa (3:1), Chelsea – Norwich (7:0), Millwall – Stoke (2:1) a West Ham – Tottenham (1:0). Mi alapján esett a választásotok ezekre a meccsekre?

„A Premier League-ben és a második legszínvonalasabb tornában, Championshipben 10 londoni csapat játszik. A többmeccses utazás feltételei Európában itt a legjobbak. Mikor megerősítették a mérkőzések időpontját, egyértelművé vált ez a kombináció. Én, mint nagy Chelsea rajongó és a barátom, aki nagy West Ham rajongó örültünk, hogy láthatjuk a csapatainkat hazai pályán játszani. Nagy vonzerő volt az Arsenal és semmihez sem fogható élmény a Millwall meccs. A Millwall szurkolói rögtön látták rajtunk, hogy nem illünk a hazai képbe, de mikor bizonyítottuk, hogy mi márpedig a hazaiaknak drukkolunk, minden oké volt. :)”

Hogy sikerült két meccset is megnézni egy nap alatt?

„Már az utazás tervezési fázisában előre jeleztem az utasoknak, hogy 10-15 perccel a Chelsea meccs vége előtt el fog kelleni indulni a Millwall stadionjába. A transzfert kisbusszal oldottuk meg. Mikor mondtuk a sofőrnek, hogy focis party vagyunk, beleadott apait-anyait. 🙂 ”

Mi mindent csináltatok még a focin kívül?

„Volt 20 percünk a Chelsea meccs előtt, amíg mindenki bevásárolt szuvenírekből a fanshopban, beleértve persze engem is. 🙂 Az utazáson volt velünk egy foodblogger, aki gondoskodott az utazás alatt a gasztroélményekről. Exkluzív pubban néztük a Manchester United – Liverpool (0:5) mérkőzést is. Akinek mindez nem volt elég, stadiontúrára is ellátogatott, beleértve az egykori Highburyt.”

Elégedett vagy az egésszel?

„Minden kiválóan alakult, a fiúk nagyon odavoltak. Főként az tölt el elégedettséggel, hogy a lelátók teljes kapacitással vannak nyitva és, hogy újra utazhatunk.”

Ha szeretne Ön is hasonlóan tartalmas utazáson résztvenni Londonban, akkor januárban újra van lehetőség többmeccses utazásra velünk tartani, melynek programja a következő: Watford – Norwich, Arsenal – Burnley, C. Palace – Liverpool és Chelsea – Tottenham.

A TÖBBMECCSES LONDONI UTAZÁS AJÁNLATÁT ITT TALÁLJA