Íme az idei átigazolási időszak FociTour.hu-s álomcsapata

Olvasási idő 3 perc

Koronavírus ide, gazdasági problémák oda, a 2021-es nyári átigazolási időszak számos nagy üzletet tartogatott. Bár sok sztár szerződése lejárta után váltott klubot, több csapat alaposan kinyitotta a pénztárcáját, hogy megszerezze kiszemeltjét.

Úgy döntöttünk, hogy összefoglalva a legnagyobb transzfereket, összeállítjuk az átigazolási időszak álomcsapatát, azokból, akikért fizetett új klubjuk.

A kapusok közül ugyan Aaron Ramsdaleért utalta a legtöbbet, 28 millió eurót az Arsenal, de a szakértők szerint a Milan csinálta a legjobb vételt. Mike Maignan a Lilletől igazolt az olaszokhoz 13 millióért, de értékét 25-re becsülik, ami kétszer annyi, mint a már említett angol hálóőré.

Mike Maignan

A védelem jobb oldalán az a játékos a befutó, akiért valóban nagy összeget adott ki a PSG. Hakimiért 60 milliót kapott az Inter a párizsiaktól. A mindössze 22 éves BL-győztes futballista az olasz bajnok mellett játszott már a Realban és a Dortmundban is, így fiatal kora ellenére komoly tapasztalattal rendelkezik.

HAKIMI

A középső védők között az immár Arsenal játékos Ben White ért 58,5 milliót a klubjának, de a mi csapatunkba ő sem került be. Rajta kívül is akadt azonban bőven választék a klasszisok között. Végül két jobblábas bekk mellett döntöttünk, Raphaël Varane (Manchester United) és Dayot Upamecano (Bayern München) alkotja a védelmünk közepét.

A bal oldalra azt az Angeliñot választottuk, aki ugyan már másfél éve Lipcsében rúgja a labdát, de eddig csak kölcsönben tette ezt. A 24 éves spanyol balhátvéd idén nyáron váltott hivatalosan 18 millióért klubot. Versenyben volt még a mindössze 19 éves Nuno Mendes, aki a Sportingtól került kölcsönbe a Paris SG-hez, de végül hiába ér többet (40 vs 35 millió) a transzferguruk szerint, a rutinosabb játékos választottuk.

Az álomcsapatok legnagyobb hibája azt szokott lenni, hogy a középpályán nincs igazi védekező játékos. Nem szerettük volna ezt a bakit elkövetni, így a helyett, hogy egy remek nyolcast vonnánk egy sorral hátrébb, az igazi szűrők között néztünk szét.

Így a Leicester City új futballistája, Boubakary Soumaré a kiválasztott. A Lilleből érkező játékosért 20 milliót fizettek az angolok és tudván, hogy bizonyos N’Golo Kantét is itt ismerte meg a világ, a 22 éves franciának megadjuk a bizalmat, hogy remek passzai mellett szerelési mutatóit „nálunk” fejlessze tovább.

leicester-city-soumare-boubakary

A középpálya másik két kiadó helyére Marcel Sabitzert és Saúl Ñíguezt néztük ki. Előbbi a Lipcsét hagyta ott csupán 15 millióért a Bayern kedvéért. De az osztrák értékét 42 millió körülire becsülik.

Társa egyelőre csak kölcsönbe került az Atléticotól a Chelseahez, de 40 milliós értéke és leginkább a spanyol bajnoknál mutatott játéka beelőzte nálunk az 55 millióra taksált, ám csak 18 éves Eduardo Camavingát, aki a Realban mutathatja meg valóban megéri-e a pénzét.

További érdekességek és nyereményjátékok a foci világából az Instagram oldalunkon: @FociTour.hu

Bár a támadók között nagy ászok váltottak klubot a nyáron, mégis elég egyértelműen tettük le a voksunkat a Jadon Sancho, Romelu Lukaku, Jack Grealish trió mellett.

Előbbit hosszú udvarlás után végre leigazolta a Manchester United. A Dortmundnak pedig 85 milliót utaltak át a bankszámlájára az angolok. Lukaku rendezné a félbehagyott ügyeit a Chelseanél, és mivel a BL-győztes is szeretné ezt, hajlandó volt 115 milliót kifizetni az Internek. A korábban kisebb balhéiról is ismert Grealish az utóbbi időben inkább játékával hívta fel magára a figyelmet.

lukaku_chelsea

A kérdés viszont, hogy a Manchester Citybe 117,5 millióért érkező angol az Aston Villa után a vállára-e tudja venni az angol bajnokot is?

Mivel 2021 nyarán szabadon igazolható játékosként is nagy nevek kerültek új csapathoz, közülük választottuk ki a cseréinket.

Íme tehát a FociTour.hu cserepadja: Dunnarumma, Sergio Ramos, Alaba, Cristian Romero, Eric Garcia, Wijnaldum, Calhanoglu, Messi, Depay, Agüero

És egy kis összegzés az ide év mindent vivő átigazolásairól:

A futballtörténelem legőrültebb átigazolási korszaka mögöttünk van. Egyetlen átigazolási időszak alatt az elmúlt évtized két legjobb futballistája váltott mezt. Mindenki kitalálhatja, hogy Lionel Messi és C.Ronaldo a két említett.

Az átigazolási őrület még az utolsó napon sem csillapodott. Antoine Griezmann visszament az Atlético Madridba, ahonnan azért ment a Barcelonába, hogy az ő szavaival éljünk: „trófeákat nyerni”, itt azonban csak egy spanyol kupát nyert, a Copa del Rey -t.

FOCIS SZURKOLÓI TERMÉKEK ÉS AJÁNDÉKTÁRGYAK

Összeállította: Elek Zoltán