Hirtelen szívmegállás, dráma a pályán és azon kívül. Túlélők és szomorú veszteségek

Olvasási idő 3 perc

“Sírni csak a győztesnek szabad!” – hangzanak Székely Éva olimpiai atléta szavai. Vannak azonban pillanatok, amikor nem tudjuk visszafogni könnyeinket, hiszen tragikus események szemtanúi vagyunk.

Alig két napja zajlott a 2020-as EB, máris drámai pillanatok szemtanúi lehettünk a dánok finnek elleni mérkőzésén, ahol a dán Christian Eriksen összeesett, majd a pálya szélén élesztették őt újra.

Sajnos, ez az eset nem egyedi a sportolók körében – a futballon kívül más sportágakban is. Az elmúlt években számtalan fiatal játékos minden előjel nélkül esett össze vagy hunyt el nagyon fiatalon, érthetetlenül. Összeállításunkban olyan sportolókat említünk meg, akik hasonló cipőben járnak, mint a dán játékos, de közülük sajnos nem mindenkit lehetett megmenteni.

eriksen

Eriksen esete után pár nappal edzés közben rosszul lett Hegedűs Viktor Marcell, a zalaegerszegi Andráshida futballistája, és az életét az orvosi segítség ellenére sem tudták megmenteni.

A tragédia a focipályán történt, amikor a megyei bajnokságot megnyert, és az NB III-ba visszajutott Tarr Andráshida SC az edzését tartotta. Ekkor lett rosszul a 18 éves futballista, akit társai azonnal elkezdtek újraéleszteni. Defibrillátorral is próbálkoztak, majd a kiérkező mentők is hosszú ideig küzdöttek a fiatal játékos életéért, de már nem tudtak segíteni rajta.

Az egyik leghíresebb magyar játékos, Fehér Miklós halála ma is felborzolja a kedélyeket világszerte. A Benfica 24 éves, 25-szörös magyar válogatott csatára 2004. január 25-én csereként lépett pályára a Vitória SC elleni bajnokin.

A találkozó hajrájában sárga lapot kapott, majd előrehajolt, és összeesett. Mindkét csapat orvosai azonnal a pályára rohantak, és megpróbálták újraéleszteni. Közben megérkezett a mentőautó, hogy Fehért a közeli kórházba vigyék. A média egész éjjel figyelemmel követte az állapotát és az orvosok küzdelmét az életéért. Nem sokkal éjfél előtt bejelentették a halálát, amelynek oka hirtelen szívmegállás és hypertrophiás cardiomyopathia  volt.

Ki ne emlékezne a magyarok kiváló tehetségére, a kétszeres olimpiai és tizenötszörös világbajnok kenusra, aki két olimpiai bronzérmet is szerzett?! A magyar kajak-kenu sportot felfoghatatlan veszteség érte, amikor a mindössze 36 éves Kolonics György életét vesztette.

Kolonics a délelőtti időmérő edzés végén kenujában lett rosszul, és azonnal magához hívta edzőjét, Ludasi Róbertet. Az időközben eszméletét vesztő sportolót a motorcsónakkal a partra vitték, ahol többször is megpróbálták újraéleszteni.

Kolonics Györgyön végül a kiérkező mentők sem tudtak segíteni, az első diagnózis alapján hirtelen szívmegállás vezetett a tragédiához. A 2008 decemberében nyilvánosságra hozott vizsgálat eredménye szerint szívtágulattal járó szívizombetegség, a bal szívfél heveny elégtelensége volt a halál oka.

Iker Casillas, a spanyolok 167-szeres válogatott – világ- és kétszeres Európa-bajnok – kapusa 2019. május elsején a Porto játékosaként csapata reggeli edzésén esett össze. Azonnal kórházba szállították, és megállapították, hogy szívrohamon esett át.

Estére stabilizálódott az állapota, fel is épült, de labdarúgó-pályafutását 38 évesen be kellett fejeznie. Két évvel később újabb infarktuson esett át, ám ez már könnyebb lefolyású volt. Casillas azóta jól van, fizikailag már rendbe jött, de lelkileg nagyon megviselték a történtek.

Akeem Adams Trinidad és Tobagó-i válogatott labdarúgó, hátvéd volt, aki 2013-tól haláláig a Ferencvárosban játszott. Adams 2013. szeptember 25-én este, edzést követően kapott súlyos szívinfarktust, amely után a Városmajori Szívklinikára szállították, ahol háromszor is megműtötték, és végül keringést támogató műszert ültettek be a mellkasába.

Vérellátási zavar és fertőzés miatt amputálni kellett a bal lábát, amely a közvetlen életveszély elhárítását szolgálta. Ezt követően további heroikus műtéteket végeztek el rajta orvosai. A beavatkozásokat követően felébredt, családját és barátait a kórházi ágyon fogadta.

Intenzív kezelése során állapota lassan javult, orvosai fokozatosan szívátültetésre készítették elő. December 30-án azonban végzetes agyi érkatasztrófa lépett fel nála, amely a halálát okozta.

Idén 15 éve, hogy nincs közöttünk Zavadszky Gábor, aki 31 éves korában hagyott itt bennünket. Az egykori válogatott futballista elvesztése sokkolta az országot. A Ferencváros-, Dunaferr- és MTK- játékos, mindhárom magyar klubjával bajnoki címet szerzett, és négy alkalommal a nemzeti csapat mezét is felhúzhatta.

Pályafutása alkonyán, harmincéves korában aztán idegenlégiósnak állt, és a festői szépségű szigetre, Ciprusra igazolt. Zava 2006. január 6-án Limasszolban egy hanyag orvosi kezelés miatt embóliát kapott és ciprusi lakásában, távol a családjától váratlanul rosszul lett és elhunyt.

További érdekességek és nyereményjátékok a foci világából a Facebook oldalunkon: @FociTour.hu

Antonio Puerta tragikus halála szintén a mai napig felfoghatatlan. A Sevilla egyszeres válogatott játékosa 2007. augusztus 25-én a szezon első mérkőzésén, a Getafe elleni meccsen a Ramón Sánchez Pizjuan Stadionban lett rosszul. Lehajolt, majd elterült a földön. A csapattársa, Ivica Dragutinovics és a klub orvosi stábja rögtön odaszaladt, amint Puerta elveszítette az eszméletét.

Miután magához tért, lecserélték, de az öltözőben újra elájult. Mentővel vitték kórházba, ahol újraélesztették. Az orvosok azt nyilatkozták, hogy az állapota súlyosbodott, amióta megérkezett a kórházba, és végül átvitték a sevillai Virgen del Rocio Kórházba, ahol három nappal később elhunyt.

Puerta többszörös úgynevezett szervrendellenesműködés-szindrómát szenvedett el, és visszafordíthatatlan agykárosodást, melynek következménye többszöri hosszú szívmegállás volt. Ez egy gyógyíthatatlan, öröklött szívrendellenesség, mely jobb kamrai fejlődési zavarként ismert. Nincs hivatalos magyarázat, sokak szerint beültethető defibrillátorral kellett volna játszania.

Az egyik leghíresebb haláleset Marc-Vivien Foé halála. A 64-szeres kameruni válogatott sztár 2003. június 26-án a Konföderációs Kupán a Kamerun–Kolumbia-elődöntőben a 73. percben összeesett, és később, még aznap meghalt.

A boncolás nála is megállapította, hogy örökletes szívbetegségben szenvedett. A sors iróniája, hogy edzője, a német Winfried Schäfer percekkel korábban le akarta cserélni, mert látta, hogy fáradt, de Foé intett, hogy még maradna a pályán.

Listánkra sajnos még rengeteg nevet tudnánk felírni, de bízunk benne, hogy ez a lista nem bővül tovább…

FOCIS SZURKOLÓI TERMÉKEK ÉS AJÁNDÉKTÁRGYAK

Összeállította: Bazsó Tímea