Emlékezetes torna elébe nézünk – indul a 2022-es US Open

Olvasási idő: 4 perc

Szerző: Szikora Tamás

Rekordösszeg talál gazdára az Egyesült Államokban, egy világklasszistól búcsút veszünk, egy másik pedig visszatér. Cikkünkben arról olvashattok, mire lesz érdemes figyelni az előttünk álló két hétben az év utolsó Grand Slam tornáján.   

Kövesd közösségi oldalainkat, ahol további érdekességeket osztunk meg:
Facebook és Instagram

Ha itt a nyár vége, akkor kezdődik a US Open, ma 17 órától már az első forduló küzdelemeit követhetjük figyelemmel. A New Yorkban tartott eseményt az open-éra előtti időszakot is figyelembe véve már 142. alkalommal rendezik meg, ezúttal pedig augusztus 29-én veszi kezdetét, és szeptember 11-én vasárnap ér majd véget. A helyszín szokott módon a Billie Jean King Nemzeti Teniszközpont lesz, melyben 22 szabadtéri pálya található, de az Arthur Ashe és a Louis Armstrong stadion zárható tetőszerkezettel is rendelkezik. Előbbi 23 771 fő befogadására alkalmas, amivel a világ legnagyobb teniszstadionjáról beszélhetünk. A hagyomány tehát tovább folytatódik, idén pedig több okból is hatalmas figyelem irányul majd a naptári év utolsó Grand Slam tornájára.

forrás: US Open Facebook oldala

Óriási pénzdíjak kerülnek kiosztásra

Egy dologban már biztosan rekordot dönt a 2022-es US Open, mégpedig az összdíjazás tekintetében, ami jelen esetben 60,1 millió dollár lesz. Ez viszonylag nagy emelkedésnek mondható a tavalyi 57,5 millióhoz képest, ennek oka pedig az, hogy a szervezők igazságosabbá szerették volna tenni a pénzosztást. A mostani tornára jelentősen megnövelték azok díját, akik már az első vagy a második fordulóban kiesnek, így a főtáblára felkerülő játékosok 80 ezer, míg az első fordulóból továbbjutó sportolók már 121 ezer dollárt tehetnek zsebre. Természetesen a győztesnek járó díjak is növekedtek, ezáltal a hölgyek és a férfiak mezőnyének győztese egyaránt 2,6 millió dollárral gazdagodhat majd.

Lepd meg ismerősöd, családtagod egyedi ajándékutalványunkkal!

Egy legenda búcsúzik

Már egy ideje sejthető volt, augusztus elején pedig bizonyosságot nyert, hogy a női mezőny egyik legnagyobb alakja, Serena Williams befejezi profi pályafutását. Erről nemrégiben a Vogue magazinnak adott interjúban beszélt. A 40 éves klasszis elárulta, hogy férjével ismét gyereket vállalnának, ám ezt már nem a profi tenisz mellett tennék. Az amerikai játékos Wimbledonban 13 hónapos kihagyás után tért vissza, de sem akkor, sem pedig a Torontóban rendezett WTA 1000-es tornán nem ment tovább a nyitókörből. A formája tehát nem az igazi, így kérdéses, meddig juthat majd el a US Openen, mely biztosan az utolsó nagy versenye lesz. Williams azt nem határozta meg pontosan hol és mikor vonul vissza, azt viszont leszögezte, hogy ez valamikor az előttünk álló Grand Slam után történik majd meg.

forrás: US Open Facebook oldala

Medvedev címvédőként indul, Nadal ismét csúcsra jutna

Bár Rafael Nadalt a fizikai problémái, valamint az életkora miatt elég sokszor leírták már, a spanyol az elmúlt években rengetegszer bebizonyította, hogy nagy hiba lenne róla megfeledkezni. A 22-szeres Grand Slam győztes idén fantasztikus játékkal nyerte meg az Australian Opent, majd besöpörte a Roland Garrost, Wimbledonban pedig csak egy újabb sérülés állította meg a menetelésében. A lábával már hosszú évek óta gondok adódnak, amit a lábközépcsont egy ritka deformációja okoz, de idén még egy fáradásos bordatörés, majd egy hasizomsérülés is hátráltatta. Mindez nem akadályozta meg abban, hogy nyár végére ismét pályára léphessen, hamarosan pedig ismét harcba szállhat a 23. trófeáért. A visszatérésére Cincinattiben került sor, ami elsőre nem sült el túl jól, ugyanakkor az ominózus 1000-es tornán, a későbbi győztes, Borna Coric állította meg, akivel a teljesítményét látva komolyan számolni kell majd New Yorkban is.

A horvát mindössze a világranglista 152. helyet foglalhatta el az eseményt megelőzően, ahol többek között az élen álló Daniil Medvedevet is legyőzte. Ami a világelsőt illeti, nagy kérdés, mire lesz képes, valamint mennyire tud megbirkózni a címvédőt nyomó teherrel. Az orosz játékos néhány napja egy interjúban fejtette ki, hogy az ellenfelek már potenciális célpontként tekintenek rá a tavalyi sikere óta, ami a riválisai számára csak plusz motivációt ad. A férfiak mezőnyében Coric mellett egyébként Stefanos Tsitsipas, Carlos Alcaraz, valamint Casper Ruud is esélyes lehet, igaz eddig még egyikük sem ért el igazán átütő sikert, de ami késik, nem múlik.

forrás: US Open Facebook oldala

Négy Grand Slam, négy női győztes?

A női mezőnyben hatalmas a verseny, amit jól mutat, hogy az előző három tornán, három különböző játékos nyert. Ausztráliában Ashleigh Barty, Franciaországban Iga Swiatek, míg Nagy-Britanniában Jelena Ribakina diadalmaskodott. Könnyen meglehet, a negyedik alkalommal is más nyer majd, ezáltal pedig egy öt éve tartó sorozat folytatódhatna.

Utoljára 2016-ban fordult elő olyan, hogy valaki duplázni tudott, akkor Angelique Kerber volt erre képes, de a fogadóirodák szerint erre idén is lehet esély. A legtöbb helyen Swiatek sikerét várják, ami nem is csoda, tekintve, hogy ebben az esztendőben eddig hat trófeát gyűjtött be, de van még pár hölgy, aki komoly ellenfele lehet a lengyelnek. Ilyen például a ranglista hatodik pozícióját elfoglaló Aryna Sabalenka, a hetedik helyen álló Simona Halep, aki torontói 1000-es tornát is megnyerte, de Cincinatti nyertesét Caroline Garciát is ki kell emelni. Természetesen a tavalyi bajnokot, Emma Raducanut sem szabad kifelejteni, akit az utóbbi hónapokban több sérülés hátráltatott, ám a tengerentúlon rendezett felvezető eseményeken egészen jó formát mutatott, így akár a brit játékos is esélyes lehet.

forrás: US Open Facebook oldala

👉 Ha szeretnél te is részt venni a FociTour sport utazási iroda által szervezett utazások egyikén, tekintsd meg kínálatunkat!