Elkészült a Premier League 2018-19-es szezon sorsolása!

Josep Guardiola Manchester Cityje kiemelkedett az tavai Premier League-szezonban: a csapat kereken száz pontot szerezve gyűjtötte be a bajnoki címet, és már nagyjából félúton is csak az volt a kérdés, mikor dől el matematikailag is bajnokság. Az idei bajnokságban is várható a City fölénye. Vagy nem?!


A második helyezett városi rivális, a United végül 19 ponttal maradt le, mögötte pedig kivívta a Bajnokok Ligája-szereplés jogát a Tottenham és a Liverpool is, pedig az előbbi valamivel gyengébb szezont futott, mint az előző években. A Liverpool viszont erőn felül teljesített, Philippe Coutinho távozását is átvészelve megelőzte a Chelsea-t és az Arsenalt, és ami még fontosabb, bejutott a BL-döntőbe – ahol aztán már nem bírta el Szalah sérülését és Karius kapus potyáit.

De vissza Londonba: a Chelsea címvédőként vágott neki a szezonnak Contéval a kispadon, és bár az egész idényben azt számolgattuk, hány napja maradt még, végül jó olaszként kibekkelte az egész időszakot, és még most is ő a menedzser.

Távozott viszont Arsene Wenger, ami még úgy is katartikus esemény lett, hogy a francia mester utolsó évei alatt folyamatosan amortizálódott a csapat. A mostani hatodik hely nagyon sovány a londoniaktól, viszont a távozása hírére még a fanatikus szurkolók is megenyhültek, és inkább a csapatnál töltött 22 évére emlékeznek, főleg a 2003/04-es, veretlenül megnyert bajnokságra, és a 2006-os BL-döntőre. Ez utóbbi meccset Párizsban veszítette el a csapat a Barcelona ellen, és idén ősztől Wenger utódja is Párizsból érkezik, Unai Emery személyében.
Wenger mellett emeljünk ki egy játékost: Szalah gólkirály lett 32 találattal, ennél többet utoljára Alan Shearer lőtt egy PL-idényben, még 1995-ben.

És mi történt idén az alsóházban? Kiesett a Swansea, a Stoke és a West Brom, a helyükre érkezik majd a Wolverhampton, a Cardiff és a Fulham.
Az angol Labdarúgó-szövetség (FA) elkészítette a Premier League 2018–2019-es idényének teljes párosítását. Az új szezon rögtön rangadóval indul, az 1. fordulóban a bajnoki címvédő Manchester City az Arsenalhoz látogat.

Az Arsenalra újabb rangadó vár a második fordulóban – a Chelsea-hez látogat –, az első manchesteri derbit november 11-én rendezik az Etihad Stadionban.
A Tottenham a hivatalos oldala közleménye szerint szeptember közepén játssza első meccsét az új stadionban, az ellenfél a Liverpool lesz.

Egy dolog biztos – nagy harc várható a 2018/2019 szezonban is. Utazzon velünk Londonba, Manchesterbe, Liverpoolba vagy máshova és élvezze a fantasztikus hangulatot. United, City vagy a Liverpool? Mi már alig várjuk a fantasztikus meccseket és Ön is ott lehet!

Komplett ajánlatunk a 2018/2019 angol Premier League mérkőzéseire!