El Clásico érdekességek

Biztosan mindegyikünk ismerősei között akadnak olyanok, akik örökösen vitába szállnak, hogy a Real Madrid vagy a Barcelona az erősebb csapat. Elfogultságból mindenki a saját kedvencét fogja előtérbe helyezni. Spanyolország két legsikeresebb labdarúgóklubja, az FC Barcelona és a Real Madrid CF között már régóta hatalmas a rivalizálás, amely nekünk, futballszurkolóknak a világ egyik legnevesebb derbijét, az El Clásicot eredményezte. Összeállításunkban a katalán klub és a fővárosi Királyi Gárda közös múltját és történetét szemléltetjük.

Politikai ellentétek

Spanyolország Katalónia tartományának labdarúgócsapatát, a gránátvörös-kék Barcelonát 1899. november 29-én alapították. Előbb a katalán regionális bajnokságban és a spanyol labdarúgókupában, később pedig az 1928-ban megalakított egységes spanyol labdarúgó-bajnokságban és a nemzetközi kupákban váltak a spanyol, valamint a nemzetközi labdarúgás egyik legmeghatározóbb egyesületévé.

Az FC Barcelona egyben a katalán nemzeti öntudatot is jelképezi, mivel a múltban (különösen Francisco Franco uralmának idején) a katalán öntudat bármely egyéb megnyilvánulását büntették. Részben erre vezethető vissza a klub nagymértékű rivalizálása a Real Madriddal szemben, amely annak idején a Franco-rendszer támogatását élvezte.

A Blancók, azaz a Real Madrid CF 1902-es megalapítása óta a spanyol élvonal tagjai, még sosem estek ki. 33 bajnoki címével és 19 kupagyőzelmével a legeredményesebb spanyol csapat, emellett 13 alkalommal nyerték meg a Bajnokok Ligáját (BEK-et is beleszámítva), ami szintén rekord.

Mérlegek, statisztikák – mit mutatnak a számlálók?

A két klub első egymás elleni meccsét 1902. május 13-án játszották, ám ez csupán barátságos mérkőzésként került be a történelembe, s amelyet a Barcelona 3:1-re nyert meg.

Eredetileg csak a La Liga bajnoki meccseit illette a megnevezés, de később az egyszerűség kedvéért, továbbá a nem elhanyagolható marketing-érdekek miatt a nevet kiterjesztették a két csapat egyéb egymás elleni találkozóira is.

Eddig összesen 275-ször feszültek egymásnak a csapatok (242 tétmérkőzés, 33 egyéb), amelyből 178 volt spanyol bajnoki-mérkőzést, a 179. bajnoki presztízscsatára pedig 2019. október 26-án kerül sor a Camp Nouban. Az eddig lejátszott bajnoki mérkőzéseket tekintve fej-fej mellett áll a két csapat. 72szer nyertek a Blancók és a Blaugranas is.

A két csapat közti leggyakoribb eredmény a 2-1 volt, bár akadtak elképesztő végeredmények is. A Real eddigi legnagyobb sikere 1935-ben volt, amikor 8:2-re verték meg a katalánokat. Egyébként ebben az időben a Barcának Plattkó Ferenc személyében magyar edzője volt, aki csapatával vissza is vágott: a nagy vereség után 2 és fél hónappal 5:0-ra győzték le a fővárosiakat.

1943-ban 5:5-re zárult az eddigi legtöbb gólt eredményező döntetlen mérkőzés. A Spanyol labdarúgó-ligakupában, a Spanyol szuperkupában és további nemzetközi mérkőzéseken 28 alkalommal találkoztak, amelyeken 11-szer a Realnak, 8-szor pedig a Barcának kedvezett a mérleg, emellett 9-szer nem bírtak egymással a csapatok és döntetlen került a jegyzőkönyvekbe.

Messi és Ronaldo – egy korszak zárult le 2018 nyarán

Az utóbbi években leggyakrabban Cristiano Ronaldo és Lionel Messi neve merült fel, ha az El Clásicot emlegettük. A két fenomén játékos nagy részben hozzájárult, hogy a világhírű derbit a lehető legjobban élvezhessük, hiszen parádés gólokat és megmozdulásokat láthattunk tőlük, akárhányszor csak pályára léptek.

Amikor Cristiano Ronaldo 2018 nyarán a Juventushoz igazolt, a világ elköszönhetett a kilenc évig tartó Messi-CR rivalizációtól, már ami a spanyol bajnokságot illeti. Kettejük párharca még az El Clásicók körülötti felhajtásra is rátett egy-két lapáttal, a meccseket gyakorlatilag az egész világ nézte.

Az argentin Messi eddig 26-szor talált a fővárosi rivális kapujába, amellyel magasan vezeti a listát Alfredo Di Stéfano és a portugál Ronaldo (mindkettő 18 gól) mögött. Az El Clásicók történetében öt játékos volt képes kétszer is mesterhármast szerezni: Jaime Lazcano, Santiago Bernabéu, Paulino Alcántara, Lionel Messi és Puskás Ferenc. Gólpasszok terén szintén Messi neve emelhető ki, aki 14 gólnál segítette eddig csapattársait azon a 40 mérkőzésen, amelyen szerepelt A jelenleg is aktív játékosok közül ő lépett legtöbbször pályára a párharcokon, a másik oldalon 41 mérkőzéssel Sergio Ramos a csúcstartó.

Játékosok, akik mindkét klubnál megfordultak – Luis Figo botránya

Számos játékost jegyezhettünk a sporttörténelem során, amelyek mindkét csapat színeiben harcoltak a győzelemért. Luis Enrique, Justo Tejada, Lucien Müller, Bernd Schuster, Luis Milla, Javier Saviola és a brazil Ronaldo is mindkét csapatnál megfordult, ám rajtuk kívül még rengeteg nevet felsorolhatnánk.

Nos, nem mindegyik játékos másik klubhoz való érkezése/távozása volt felhőtlen. A legnagyobb visszhangot a portugál klasszis Luis Figo átigazolása keltette, akit 2000-ben, 27 évesen 60 millió euróért cserébe csábítottak el a Realhoz. A döntése nem maradt ellenreakció nélkül.

Intenzív gyűlölethullám fogadta minden egyes visszatérését a Camp Nou-ba: egy óriási méretű, Figo arcképével ellátott bankjegy vagy egy irányába hajított disznófej. Az egyik legismertebb ellene irányuló jelenet a 2004-es labdarúgó-Európa-bajnokság döntőjében játszódott le, amelyet Görögország és Portugália vívott egymással. Miután Jimmy Jump beszaladt a pályára, egy Barcelona zászlót dobott a portugálok csapatkapitányának, Luís Figónak az arcába. A hírhedt klubváltás emléke még ma is él.

A katalán szurkolók rendesen hangot adtak a mérkőzéseken nem tetszésüknek, és a mai napig nem bocsátottak meg a portugál klasszisnak. Figo elképzelhetetlenül sokat jelentett a Barcelona szurkolóinak és magának a klubnak is, döntésével pedig minden culénak fájdalmat okozott.

Szerző: Bazsó Tímea