EB-krónika: a második forduló összefoglalója

Olvasási idő 5 perc

Bő egy héttel az EB rajtja után már túl vagyunk a csoportmérkőzések második fordulóján is. Pörögtek az események, ismét akadtak nagyon izgalmas mérkőzések. A második körben összesen 27 gól született – egy góllal kevesebb, mint az első körben -, s egyes csapatok már bebiztosították továbbjutásukat is.

A finnek az oroszok ellen kezdték meg a második kört, akik a dánok elleni egygólos győzelem után ezúttal 1:0-ra maradtak alul Oroszország ellen. A harmadik percben ugyan a finn Joel Pohjanpalo egy labdaszerzés után bólintott a kapuba, a csatár viszont egy hajszálnyival előrébb volt a védőnél, ezért a videobíró elvette a találatot.

Alekszej Mirancsuk a 45. percben a hosszú fölsőbe tekert, lövésével Oroszország életben tartotta a továbbjutás esélyét. Ezen a mérkőzésen egyébként egy sajnálatos sérülés is borzolta a kedélyeket, Mario Fernandes ért rettenetesen rosszul talajt egy felugrás után, őt hordágyon kellett levinni.

scotland_skócia_szurkolók

A törökök szénája korántsem áll jól, hiszen második mérkőzésükön is alulmaradtak. Wales válogatottja 2:0-ra gyűrte le őket, ráadásul Gareth Bale még 11-est is hibázott. Mentségére szóljon, hogy mindkét gólnál ő szolgálta ki gólpasszal a társakat, s megérdemelten nyerték meg a mérkőzést.

Senol Günes csapata gyakorlatilag a kiesés szélére sodródott, s még egyetlen találatuk sincs az idei EB-n.

Olaszország csapata elsőként jutott be a nyolcaddöntőbe, miután második mérkőzésüket is 3:0-ra nyerték meg – ezúttal Svájc ellen. Roberto Mancini legénysége Locatelli révén szerzett vezetést, a fordulást követően az 52. percben az első gól szerzője révén duplázták meg előnyüket.

A 89. percben Immobile tette fel a pontot az i-re, s állította be a végeredményt. Az olasz együttes immár 29 mérkőzés óta veretlen, és sorozatban tíz találkozón győzött, ezeken pedig gólt sem kapott.

olaszorszag_svájc

A csütörtöki játéknapon Ukrajna Észak-Macedónia ellen javíthattak eddigi mérlegükön – és javítottak is. Andrij Sevcsenko csapata az első félidőben szerzett két gólnak köszönhetően 2:1-re nyert Bukarestben, így tovább harcolhat a továbbjutásért.

A 83. percben az ukránok a VAR segítségével 11-eshez jutottak, ám az ellenfél kapusa jól érezte az irányt és hárította Malinovsky lövését. A macedónoknak eddig nem termett babér a tornán, így valószínűleg a csoportkörnél tovább nem sikerül tovább menetelni.

A dánok nem kis teherrel a vállukon léptek pályára Belgium ellen. A koppenhágai Parken Stadionban megrendezett találkozót végül Belgium 2:1 arányban megnyerte, de kétségkívül az idei EB eddigi legmeghatóbb mérkőzése volt ez.

További érdekességek és nyereményjátékok a foci világából a Facebook oldalunkon: @FociTour.hu

Dánia a 2. percben megszerezte ugyan a vezetést, de Thorgan Hazard az 55. percben kiegyenlített, majd a csereként beállt Kevin de Bruyne a 70. percben megfordította a mérkőzés állását.

A belga válogatott már korábban bejelentette, hogy a dánok tízes mezét viselő Christian Eriksen iránti tiszteletük és együttérzésük jeléül a mérkőzés tizedik percében ki fogják rúgni a labdát a játéktérről annak örömére, hogy sikerült megmenteni a sportoló életét. A mérkőzés tizedik percében a stadion egy emberként szurkolt Christian Eriksen felépüléséért, a játékosok a szurkolókkal együtt tapsoltak, az ellenfelek egymást ölelve emlékeztek vissza a történtekre.

belgium_szukrolók

A C-csoport első fordulójában mindkét csapat győzelemmel indított, így a Hollandia-Ausztria találkozó amolyan csoportrangadónak is említhető volt. A VAR-nak köszönhetően a 11. percben Depay juttatta előnyhöz csapatát büntetőből, majd a 67. percben Dumfries növelte az előnyt. A kétgólos győzelem biztos továbbjutást jelentett a hollandoknak, az utolsó fordulóban Ausztria Ukrajnával játszik ki-ki meccset, míg Hollandia Észak-Macedóniával csap majd össze.

Az E-csoportban Svédország Forsberg tizenegyesgóljával 1:0-ra legyőzte Szlovákiát, így nagy lépést tett a továbbjutás felé. Az első félidő szinte egyáltalán nem tartogatott izgalmas pillanatokat, a második félidőre aztán magas fordulatszámra kapcsoltak a svédek, akik büntetőből értékesítették góljukat a 77. percben.

svédország_szlovákia

A legutóbbi VB-ezüstérmes horvátok nem muzsikálnak valami fényesen az idei kontinenstornán. Az első körben Angliától kaptak ki 1:0-ra, a második körben pedig 1:1-es döntetlent játszottak a cseh válogatottal. A vezetést a csehek szerezték meg Patrick Schick büntetője révén a 37. percben, 10 perccel később azonban Ivan Perisic egyenlített.

Ezzel a döntetlennel a horvátok nagyon nehéz helyzetbe kerültek a továbbjutást illetően.

1996 után, 25 évvel később találkozott egymással Anglia és Skócia futballválogatottja – ugyancsak a Wembleyben. Gareth Southgate minden idők legfiatalabb angol kezdőjét küldte pályára az Eb-k és vb-k történetében, a tizenegy játékos átlagéletkora összesen 25 év 31 nap volt ezen a mérkőzésen. A fiatal csapat mégsem bírt a skótokkal, így az idei tornán másodszor fordult elő, hogy nem született gól a mérkőzésen.

A tornán eddig nem alkottak maradandót a spanyolok és a lengyelek sem – a két csapat egymás ellen is csupán döntetlenig jutott. Morata a 25. percben juttatta vezetéshez a spanyolokat, majd az 54. percben Lewandowski jött és fejelt a kapuba – 1:1.

A lengyel öröm igencsak rövid életű volt, az 57. percben Jakub Moder keményen megtaposta Moreno lábát a tizenhatoson belül. A VAR segítségével visszanézték az eseményeket – az ítélet egyértelmű volt: tizenegyes Spanyolország javára.

A büntetőt Moreno a kapufára lőtte, ami ezután Morata lábára pattant, de elhibázta a lövést. Az EB-n eddig 9 büntetőt ítéltek meg a játékvezetők, ebből csupán 4-ből született gól.

FOCIS SZURKOLÓI TERMÉKEK ÉS AJÁNDÉKTÁRGYAK

Összeállította: Bazsó Tímea