Dortmund vagy Bayern?

Németországban szokatlan módon sokáig nem alakult ki országos bajnoki rendszer – mint ahogy ez a legtöbb országban megtörtént. A csupán 1963-ban alapított német labdarúgó-bajnokság első osztályában, a Bundesligában az 1992/1993-as idény óta 18 csapat vesz részt. A világ egyik legjobb bajnokságának háza táján töretlenül zajlanak az események. Jelen állás szerint a Dortmund vagy a Bayern München csapatai között dőlhet el a 2018/2019-es idény bajnoki címének sorsa. 2012 után vajon újra a dortmundiak emelhetik a fejük fölé a trófeát vagy sorozatban hetedszer ismét a müncheniek diadalmaskodnak?

Helycsere az élen, listavezetők derbije a következő fordulóban

A tabella élén jelenleg Németország két legsikeresebb csapata áll. Az aktuális, 27. fordulóban a bajor csapat csupán döntetlenezett, a dortmundiak pedig győzni tudtak, így a mérleg most a Borussia felé billen. A Freiburg ellen idegenben már a 2. percben hátrányban és pillanatnyi tanácstalanságban futballoztak a Bayern München játékosai, majd a sorra érkező helyzetek közül egyet végül Lewandowksi váltott gólra a 22. percben. Hiába volt a mérkőzés végéig 18 kapura lövésük, a győztes találat nem bírt a hálóba akadni, s így maradt az 1:1-es állás.

A dortmundiak hazai közönség előtt a Wolfsburg ellen arattak kétgólos győzelmet – nem is akárhogy, hiszen Paco Alcácer a 91. percben bombázott 18 méterről a kapuba, majd a 94. percben duplájára növelte csapata előnyét. Érdekesség, hogy Marco Reus ezúttal nem sérülés, hanem kislánya születése miatt hagyta ki a Wolfsburg elleni találkozót, így dortmundi karrierje során először Manuel Akanji vezethette ki csapatkapitányként az együttest a Signal Iduna Parkban.

A dortmundiak ezzel a győzelemmel megelőzték a tabellán a Bayernt, így kétpontos előnnyel utazhatnak jövő héten Münchenbe, hogy ott megvívják a „bajnoki döntőt”.  Az őszi fordulóban egyébként 3:2-es Dortmund siker született a sárga-feketék otthonában.

Vajon az Allianz Arenában visszavágnak a bajorok az őszi vereségért, vagy egy újabb Dortmund győzelemmel eldől a bajnoki cím sorsa? A statisztikák és a számok tekintetében nincs nagy különbség a két csapat között. Mindkét egyesület 19 mérkőzést nyert meg eddig, a jelenlegi listavezető Dortmund hatszor döntetlenezett, kétszer pedig vesztesként hagyták el a játékteret, míg a Bayernnél a döntetlenek és vereségek száma egyaránt négyre ró fel.

Gulácsi Péterék sikere, Dárdaiék csúfos veresége

A harmadik helyen álló RB Leipzig otthonában legutóbb a Dárdai Pál vezette Hertha BSC lépett pályára, s a kiváló magyar szakember csapata csúfos 5:0-s vereséget szenvedett. Dárdai Pál nem leplezte csalódottságát mérkőzés végi nyilatkozatában.

Ez edzői karrierem legsúlyosabb veresége. Most nagyon fájdalmas, nem kezdenék elemzésbe, azt most jobb, ha hagyjuk. Egy dolgot azonban nem árt tudni: nincs meg az a kvalitásunk, amely több másik csapatnak megvan, mindenért nagyon meg kell dolgoznunk. Ezen a héten több játékos is később érkezett meg a nemzeti együttesétől, a kezdőcsapatból csak egyikük tudott teljes edzésmunkát végezni velünk. Végső soron ez most nem volt egy jó csapat, hátul és elöl sem. A játékosok fejében sem volt minden rendben, úgy éreztem, azt gondolják, hogy semmi sem sikerül. Ha 8–0 lett volna az eredmény, akkor sem szólhatnék semmit. ” – fogalmazott Dárdai Pál a Sky Sports mikrofonja előtt.

A magyar szakember a sajtótájékoztatón egészítette ki mondandóját. „Először is nagyon kényelmetlen most itt ülni és bármit is mondani. Másodszor pedig haza szeretnék menni, nyugodtan aludni, és átgondolni mindent, mielőtt olyat mondanék, amit később megbánnék vagy megsértenék valakit. Megtanultam már, néhány helyzetben nyugodtnak kell maradni. Egy jó Lipcsét láttunk, megérdemelték a győzelmet.” – mondta.

A Dárdai vezette Herthának egyébként nem ez az első 5:0-s veresége, majdnem pontosan három évvel ezelőtt, 2016. április 3-án a Borussia Mönchengladbach elleni meccsen is ugyanilyen eredmény született. Az RB Leipzig elleni meccsek különösen nem sikerülnek jól az utóbbi esztendőkben a fővárosi csapatnak, 2017 májusában 4:1-re, 2018 májusában 6:2-re kapott ki.

Jó futballt játszottunk, pazar kezdése ez azoknak a nehéz heteknek, amelyek előttünk állnak. A 88. percig remekül védekeztünk, aztán majdnem kaptunk egy gólt, de végül az idény során ez volt a 14. kapott gól nélküli meccsünk. Ez a játékunk alapja, és bátorságot ad, hogy úgy játsszunk elöl, mint most.” – értékelt Gulácsi Péter, a Lipcse magyar kapusa.

A tabella nemzetközi szereplést érő helyeiért szintén nagy a harc. A jelenleg kölcsönben a Holsten Kiel csapatában játszó felvidéki Bénes László mönchengladbachi anyaegyesülete nyomában a Frankfurt is szorosan nyomul, de a Werder Bremen, Leverkusen, Wolfsburg és a Hoffenheim is pályázhat a BL vagy EL-szereplést érő helyekre.

Kai Havertz nyártól a Bayern Münchenben?

A német válogatott fiatal 19 éves játékosát, Kai Havertz-et időközben hírbe hozták a Bayern Münchennel. A Bild információi szerint legalább 75 millió eurót kap a futballista játékjogáért jelenlegi klubja, a Bayer Leverkusen. A német lap információi szerint a Bayern München hivatalosan is felvette a kapcsolatot a Leverkusennel, utóbbi pedig hajlik az egyezségre.

A mindössze 19 éves Havertz már 80 bajnokit játszott a Bundesligában, ezeken pedig 17 gólt szerzett. A sokak által Toni Krooshoz hasonlított játékos a Leverkusen valaha volt legfiatalabb ligadebütánsa, 17 évesen és 126 naposan játszotta első mérkőzését, az ellenfél a Werder Bremen volt.

A Bild információi szerint a Bayern mellett a Chelsea, a Real Madrid és a Barcelona is érdeklődik a futballista iránt. Ami a müncheni ajánlatot teheti mégis vonzóbbá a Leverkusen számára, az az, hogy a bajorok akár egy plusz idény erejéig, vagyis 2020 nyaráig nevelőegyesületénél hagynák Havertzet. Hoeness, a Bayern elnöke korábban kijelentette: minden eddiginél több, 200 millió euró feletti összeget terveznek elkölteni a nyáron, azért, hogy megerősítsék a csapat keretét. – olvasható az NSO-n.

Meneszthetik Tomas Dollt?

A Ferencváros egykori edzője, Thomas Doll jelenleg a Hannover 96-nál dolgozik, ám csapata helyzete korántsem rózsás a német bajnokságban. A hannoveriek jelenleg sereghajtóként állnak a tabellán, s német sajtóértesülések szerint fennáll a lehetősége annak, hogy a klubvezetés menesztheti a német edzőt.

A Bild arról ír, hogy a klub elnöke, Martin Kind arra célzott, hogy „fejek hullhatnak”, ha a gárda teljesítménye nem javul. „Nekem személy szerint az a benyomásom, hogy André Breitenreiter és Thomas Doll sem tudta kihozni a csapatban és a játékosokban rejlő potenciált.” – idézi a Bild Kind szavait. Dollt 2019 januárban nevezték ki a Hannoverhez, a megállapodása 2020 nyaráig szól. A kiesés elkerüléséért vívott harc fontosnak ígérkezik ugyan, de nagyon úgy tűnik, hogy a Hannover és a Nürnberg menthetetlen.