Barca mesterhármas vagy Real visszatérés?

Bő egy hónap múlva, augusztus 16-tól újra benépesülnek a futballpályák Spanyolország-szerte is, hiszen kezdetét veszi a 89. bajnoki idény a legfelsőbb spanyol bajnokságban. A La Liga idei címvédője az FC Barcelona csapata, akik legutóbb egymás után kétszer is a csúcsra értek, újoncként a Granada, az Osasuna és a Mallorca egyesületeit köszönthetjük.

Léteznek a világon olyan klubok, ahol ha nem nyernek legalább két trófeát egy éven belül, akkor máris válságról beszélnek. Ha ez a “krízis” a Barcelonánál vagy a Realnál fordul elő, az a válság bizony egész Európát érinti. A Real Madrid mögött lévő idényt sok jelzővel illethetnénk, ám abban valószínűleg mindenki egyetért, hogy végre véget ért és hogy Zidane visszatért. A Barca ismét könnyen végigmasírozott a mezőnyön, ám kissé keserű szájízzel búcsúzhattak a Bajnokok Ligájától. A futballkedvelő társadalom számára egyértelmű volt, hogy a nyári átigazolási időszak tartogathat meglepetéseket, s ennek köszönhetően egyre jobban várhatjuk a kezdő sípszót.

Triplázik a Barca? Ki megy és ki marad?

Volt egyszer egy Neymar, aki azt gondolta, hogy a PSG-be való átigazolásával növeli az esélyeit az Aranylabda elhódítására, ám a történet jelenleg ott tart, hogy a lapok sorra írják meg, hogyan és milyen feltételekkel tér vissza a Barcelonához. De a transzfer még nem hivatalos, sőt nagyon messze van ettől. Ilyenkor az ember azt gondolná, a Barcelona elnöke, Josep María Bartomeu „udvarol” egy kicsit neki a sajtóban, ezzel is elősegítve a visszatérését. Ehhez képest a klubvezető legutóbbi sajtótájékoztatóján előbb azt mondta: „Tudjuk, hogy távozni akar a PSG-ből, de azzal is tisztában vagyunk, hogy a párizsi klub nem akarja őt eladni. Vagyis tiszta a kép: nincs Neymar-ügy”.
Aztán ott van Griezmann is, aki egy évvel ezelőtt Neymart helyettesítette volna a Barcánál, ám egy nemrégiben készített videó alapján köszöni szépen, maradni szeretne az Atleticonál. Griezmann igazolása a Barcához viszont már valóság és nem találgatás. A 17-es mezben láthatjuk a francia támadót az új szezonban.

Mostanában sok pletykát lehet hallani Coutinho távozásáról is. Felröppent korábban a Manchester United neve és a liverpooli visszatérés híre is. De legújabban a Paris Saint-Germainről lehetett hallani, mint lehetséges kérő, akik a Barcelonába elvágyódó Neymart pótolták volna vele. Philippe Coutinho ügynöke szerint azonban a Barcelona nem szándékozik eladni az ügyfelét.

Eden Hazard és a madridi fehér balett

Nem tétlenkednek a Real Madrid háza táján. Az eddigi érkezők: Hazard, Jovič, Rodrygo, Militao, Mendy, Kovačič és Llorente búcsút intettek a Királyi Gárdának. Kérdéses még Ceballos, Theo, és De Tomas maradása. Az AS kolumbiai forrásokra hivatkozva állítja: az Atlético Madrid is szívesen szerződtetné James Rodríguezt, a Real Madrid középpályását, aki a hírek szerint hajlana is a megállapodásra.

A másik nagy dilemma pedig Eriksen vs. Pogba kérdése, hiszen Zidane-nak el kell döntenie, hogy szüksége van e egy újabb kreatív középpályásra vagy sem. Ha Eriksen jön, vajon az Iscora milyen hatással lenne? Netán szóba jöhet még egy Mané-Asensio csere is? Bale a jelek szerint nem készül sehová, s akárhogy is vesszük, Zizou remek káderrel dolgozhat az előttünk álló idényben. A cél pedig egyértelmű: nyerni kell a trófeákat. Ha BL-t nem is, de bajnokságot már illene, hiszen idestova három éve emelhették magasba a bajnoki trófeát utoljára. Ha csak egy kicsit is élénkíti fel a csapatot, a már megszokott arcok új motivációra lelnek, s talán a gyengébben muzsikáló játékosok is megemberelik magukat. Zidane mester az új arcokra építve új játékstílust ígér, ám hogy mindez elég lesz-e, azt hamarosan meglátjuk.

Simeone edző sem tétlenkedik – mozgolódás az Atlético háza táján

Egy kicsit igazságtalan lenne, ha az Atlético Madridot kihagynánk, de szó mi szó, nekik is szükségük lenne egy kis módosításra. Csak úgy a margóra: ha Lucastól is megválna a csapat, akár 90 millió euró is landolhatna a kasszában, ám utóbbi játékos nem készül sehová.

A Manchester City pedig bejelentkezett a hétszeres spanyol válogatott Rodriért. Az angolok klubrekordot jelentő 70 millió eurót fizetnek a védekező középpályásért, aki az Atléticónál nevelkedett, de tavaly nyáron 25 millió euróért tért vissza a Villarrealtól. A védekező középpályás az előző idényben kihagyhatatlan volt Diego Simeone kezdőjéből – összesen 47 tétmeccsen 3 gólt és 1 gólpasszt jegyzett a szezonban. Diego Simeone lecsapott Llorente-re, valamint a Benfica fiatal portugál tehetségére, Joao Felixre. Alvaro Moratát végleg átengedte a Chelsea az Atlético Madridnak, ahol az idei szezonban a londoniak kölcsönjátékosaként futballozott. A 26 éves csatár 2020 júliusától lesz teljes mértékben a madridiak játékosa.

Minden bizonnyal az előttünk álló bajnokság sem egy előre lejátszott csata, sőt! Nagy meglepetések várhatnak még ránk, s akár olyan nevek is felmerülhetnek, akikről eddig mit sem sejtettünk.