Az idei Forma 1-es szezon eddigi tanulsága: Leclerc és a Ferrari teljesítménye egyelőre hibátlan, a Tifosi lelkesedése óriási

Olvasási idő: 3 perc

Évekig tartó szenvedés után végre a Tifosi vágyai szerint kezdte a Forma-1 2022/2023-as szezonját a Ferrari. Az első három futam során rég látott arcát mutatta a csapat, Charles Leclerc jelenleg élete formájában versenyez. A hétvégén Imolába látogat a Száguldó cirkusz, az Emilio Romagna Nagydíj lesz az idei első európai állomás. A kiváló idénykezdet miatt szinte biztos, hogy az olasz szurkolók vörös színbe borítják „hazai versenypályájuk” környékét.

Kövesd közösségi oldalainkat, ahol részletes helyszíni beszámolókkal készülünk a versenyhétvége folyamán.
Facebook és Instagram

Eddig kifizetődő a tavalyi fejlesztői munka

„Jövőre jól fogunk szórakozni, majd meglátod” – mondta Mattia Binotto pilótájának, Charles Leclercnek a rádióban, az elmúlt szezon záró versenyének leintésekor Abu Dhabiban. Ekkor még senki sem tudhatta, igaza lesz a csapatfőnöknek. A tavalyi évben Leclerc és spanyol csapattársa, Carlos Sainz is a maximumot hozták ki az autóból. Mindeközben a Ferrari főhadiszállásán már javában az idei modell kidolgozására koncentráltak, minden erőforrást erre fordítva az új előírásoknak megfelelően.

Három futam elteltével az egyéni és a konstruktőri világbajnokság élén is a Scuderia Ferrari érdekeltsége áll. Leclerc megnyerte a szezonnyitó bahreini és az ausztrál versenyt is, rövid idő alatt megduplázva pályafutása győzelmeinek számát. Mindezek mellett pódiumra állt Szaúd Arábiában is. Sainz próbálja vele tartani az iramot, két dobogós helyezés után Ausztráliában egész hétvégén szenvedett, a versenyen korán kiesett.

Ünnepelhet-e világbajnoki cím(ek)et a Tifosi hosszú idő után?

Leclerc jelenleg 34 pontos előnnyel vezeti a világbajnoki összetettet. Esélyeiről viszont óvatosan fogalmaz: „Még csak a harmadik futamnál járunk, így nehéz egyelőre a bajnokság gondolni. Erős és megbízható azonban az autónk, és remélem, ez így is marad, és ha igen, vannak esélyeink a bajnoki címre.”

Kihívói szinte kivétel nélkül hibáztak már, a regnáló világbajnok Max Verstappen kétszer is feladni kényszerült a versengést. Ha viszont elvonatkoztatunk a kiesésektől, eddig kettejük versengéséről szóltak a futamok. Mindketten szeretnek agresszíven versenyezni, ez egész biztosan jellemezni fogja párharcukat. Hozzájuk szeretne mihamarabb csatlakozni a Sainz – Sergio Pérez – Lewis Hamilton – George Russel négyes.

A Ferrari a favorit a „hazai futamon”, visszatér a szombati sprintfutam

Imola egy kőhajításnyira van Maranellótól, a mostani szezonkezdés alapján a Tifosi elvárásai magasak. A helyszínen biztosan teltház várható, mivel a Vörösök egyértelmű favoritként érkeznek. Ha a Ferrari nyer, ez lesz a legsikeresebb szezonnyitójuk a 2008-as bajnoki év óta. S hogy mit jelent az olasz autósport rajongóinak egy hazai siker, azzal már Leclerc is tisztában van, aki 2019-ben Monzában ünnepelhetett a közönséggel.

A hétvégén rendezik az első sprintfutamot is, pénteken az első szabadedzést a kvalifikáció követi. Szombaton a második szabadedzés, majd délután a sprintfutam következik. Vasárnap, április 24-én a futam zárja az eseményt. Ha Leclerc behúzza mindkét futamot és a leggyorsabb körért járó pluszpontot is, akkor ő birtokolhatja a legtöbb pontot az első négy verseny után a Forma-1 történetében (105 pont).

Kicsoda Charles Leclerc?

Teljes név: Charles Marc Hervé Perceval Leclerc

Születési hely: Monte Carlo, Monaco

Csapata: Scuderia Ferrari

Futamgyőzelmei: 4 (2019: Belgium, Olaszország; 2022: Bahrain, Ausztrália)

Egyéb sikerei:

  • 19 évesen és 356 naposan a legfiatalabb bajnoka lett a Forma-2-nek, ráadásul újoncként
  • első monacoi versenyző, aki Forma-1-es futamot nyert
  • a Forma-1 történelmének 26. versenyzője, aki elérte a Grand Slamet egy versenyhétvége során (pole, győzelem, leggyorsabb kör)

AKTUÁLIS UTAZÁSI ÉS BELÉPŐJEGYES AJÁNLATAINKAT FORMA 1-ES FUTAMOKRA ITT TALÁLJÁTOK