Amit nem tudtál a Bajnokok Ligája himnuszáról

Olvasási idő: 4 perc

Vélhetően nincs olyan fociszurkoló manapság, aki ne ismerné fel első taktusaiból a Bajnokok Ligája himnuszát. Arról viszont már szinte semmit nem tudunk, hogy honnan is van a dallam, hogyan jött létre a szöveg, vagy, hogy az miért van több nyelven és mit is jelent pontosan. Utánajártunk a szerzemény történetének.

A dallamot az 1727-ben George Friedrich Händel által írt Zadok, The Priest című mű ihlette. A német, pontosabban szász származású barokk zeneszerző II. György brit király koronázási ceremóniájára írta a zeneművet, amely azóta minden brit uralkodó beiktatásakor felcsendül.

Zadok, magyarul Sádók, az a pap volt, aki az Ótestamentum szerint felkente Salamon királyt. Az uralkodó azonnal megölette féltestvérét, a szintén a trónra áhítozó Adóniát. Sádók pedig rövid időn belül már át is vette a főpapi tisztséget, a Salamon testvérét támogató Abjátár főpaptól.

Ez alapján Tony Britten, a Royal College of Music (Királyi Zeneművészeti Főiskola) egy zeneszerzője írta meg a BL-himnuszát az UEFA felkérésére.

Az Európai Labdarúgó-szövetség 1991-ben az újonnan tervezett klubsorozat arculatának kialakításakor döntött úgy, hogy szüksége van egy dalra, egy indulóra, amelyről ma már tudjuk, hogy ikonikussá nőtte ki magát. Ezen arculat része lett még a csillagos mintájú labda, valamint a versenysorozatot akkor jellemző fehér-fekete, vagy ezüst színkombináció.

A szöveg megírását is a zeneszerző vállalta magára és a nemzetközi jelleg miatt azt három nyelvet kombinálva angolul, franciául és németül vetette papírra. Ezek számítanak az UEFA hivatalos nyelveinek is.

Tony Britten egyébként a Robotzsaru című film zenéjének karmestere, valamint számos brit színházi előadás és tv-műsor zenéjének szerzője.

Az alkotó később elmondta, hogy az új sorozat, a BEK-et váltó BL célja volt, hogy magasra emelje és széppé tegye a focit, így a zene és a szöveg megalkotásakor is ezt tekintette a legfontosabbnak.

A Bajnokok Ligája meccsei előtt felcsendülő verziót a Royal Philharmonic Orchestre és az Academy of St. Martin in the Fields kórusa, az angol szimfonikus és kamarazene két talán legjelentősebb képviselője adja elő.

További érdekességek és nyereményjátékok a foci világából a Facebook oldalunkon: @FociTour.hu

2021-ig ez volt a női BL hivatalos himnusza is, de az idei évtől már sajáttal rendelkezik a hölgyek versenye.

A BL-döntők előtt a stadionban élőben adják elő a művet, melynek szövegét ezen eseményekre többször más nyelvekre is lefordították. Ezen alkalmak során különböző művészek és kórusok működnek közre.

A világhírű olasz tenorista, Andrea Bocelli már háromszor, 2009-ben, 2016-ban és 2017-ben is előadója volt a hivatalosan Champions League című műnek.

A dal szövege nem túl bonyolult, íme:

Ce sont les meilleures équipes
Sie sind die allerbesten Mannschaften
The main event

Die Meister
Die Besten
Les grandes équipes
The champions

Une grande réunion
Eine große sportliche Veranstaltung
The main event

Ils sont les meilleurs
Sie sind die Besten
These are the champions

Die Meister
Die Besten
Les grandes équipes
The champions

Magyarul:

Ezek a legjobb csapatok
Ezek a legjobb csapatok
A legfőbb rendezvény

A bajnokok
A legjobbak
A legnagyobb csapatok
A bajnokok

A nagy találkozó
A nagy sportesemény
A legfőbb rendezvény

Ők a legjobbak
Ők a legjobbak
Ők a bajnokok

A bajnokok
A legjobbak
A legnagyobb csapatok
A bajnokok

AZ ÖSSZES BAJNOKOK LIGÁJA AJÁNLATUNK

Összeállította: Elek Zoltán