2018, a lezárás éve: amikor egy korszak véget ér

2018-ban több ikonikus futballista is búcsút intett a futballpályáknak, s vonult vissza a profi sportolói karriertől. Velük ugyan tétmérkőzésen már nem találkozhatunk, de szinte biztos, hogy némelyikőjükről nem 2018-ban hallottunk utoljára. Alábbi összeállításunkban kiválasztottunk néhányat a legismertebb és legmeghatározóbb egyéniségek közül, akik örökre beírták nevüket a sporttörténelembe.

John Terry – a bölcs és szerethető ikon

A futballvilág egyik legikonikusabb és talán egyik legszimpatikusabb alakja tavaly októberben jelentette be visszavonulását. A 78-szoros angol válogatott belső védő szinte teljes felnőtt pályafutását (1998–2017) a Chelsea-nél töltötte. A 37 éves védő 19 szezont töltött a Chelsea-nél (több mint 700 mérkőzésen játszott a klub színeiben), ez idő alatt ötször nyert Premier League-et és FA-kupát, valamint a Bajnokok Ligáját és az Európa-ligát is megnyerte a londoniakkal.

Tavalyelőtt nyáron távozott a fővárosi klubtól, az elmúlt szezonban a másodosztályú Aston Villa labdarúgója volt, a nyáron azonban lejárt a szerződése, és távozott. Utolsó tétmérkőzését májusban játszotta, amikor a birminghamiek a feljutásért rendezett osztályozó döntőjében 1–0-ra kikaptak a Fulhamtől a Wembleyben.

Szeptemberben sajtóhírek szerint közel állt ahhoz, hogy aláírjon a Szpartak Moszkvához (állítólag már orvosin is járt az orosz fővárosban), végül azonban meggondolta magát családi okokra hivatkozva. A Chelsea korábbi csapatkapitánya azonban nem tétlenkedik, hiszen visszavonulását követően, 2018 októberében az Aston Villa másodedzője lett, ahol Dean Smith munkáját segíti.

Didier Drogbaakinek combjától és rúgóerejétől retteghettek a kapusok

Bár korábban úgy tűnt, hogy az előzetes tervekkel ellentétben mégsem vonul vissza, az elefántcsontparti klasszis novemberben végül mégis úgy döntött, hogy szögre akasztja a stoplist. A 40 éves csatár Franciaországban lett profi. 1998-ban mutatkozott be a Le Mans-ban a felnőttek között, majd négy évvel később a Guingamp-ban eltöltött egy idény után igazolt az Olympique Marseille-hez, ahol a 2003–2004-es szezonban gólkirály lett a francia élvonalban és az UEFA-kupában is.

2004-ben az angol bajnokságban szereplő Chelsea-hez szerződött, amelyben karrierje legszebb éveit töltötte. Drogba 381 mérkőzésen lépett pályára a londoniak színeiben, 164 gólt és 86 gólpasszt jegyzett. A Chelsea-vel egy Bajnokok Ligáját, négy bajnoki címet, négy FA-kupát, négy angol Szuperkupát, valamint három angol Ligakupát nyert. Az elefántcsontparti csatár kétszer lett a Premier League gólkirálya.

A Chelsea után Shanghaiban, majd a Galatasarayban rúgta a bőrt. A 40 éves támadó 105 meccsen 65 gólt szerzett az elefántcsontparti válogatottban, szerepelt három világbajnokságon (2006, 2010, 2014). Kétszer választották meg Afrika legjobb futballistájának.

Didier hazájában a „Drogba” név az 1 literes söröskancsó szinonimájává vált, utalva az elefántcsontparti játékos erős combjára és erős rúgására.

Joe Cole – a valóra vált álom

A Chelsea és az angol válogatott korábbi középpályása, Joe Cole 37 évesen döntött úgy, hogy ideje visszavonulni a profi sportolói karriertől – mindezt 2018 novemberében tudatta a nagyérdeművel. Az 56 válogatott meccsén tízszer eredményes Cole legutóbb az észak-amerikai másodosztályban (USL) szereplő Tampa Bay Rowdies színeiben szerepelt, előtte erősítette a West Hamet, a Chelsea-t és a Liverpoolt is.

„Az egész egy valóra vált álom volt. Remélem, a következő két évtizedem ugyanolyan különleges lesz, mint az előző húsz évem volt profi sportolóként” – idézi a BBC Joe Cole szavait.

A BBC statisztikái szerint Joe Cole pályafutása során hét klubban összesen 716 meccsen lépett pályára, 104 gólt szerzett, háromszor lett bajnok és két FA-kupát nyert, valamint a Ligakupát és a Szuperkupát is elhódította a Chelsea-vel. A 2007/2008-as idényben az idény legjobb játékosának választották a kékeknél. Szerepelt a 2002-es, a 2006-os és a 2010-es világbajnokságon, az angol válogatottban olyan kiválóságokkal játszott egy sorban, mint David Beckham, Frank Lampard és Steven Gerrard.

Rafael Van der Vaart – a mosolygós holland klasszis

A hollandok klasszisa – a korábbi terveivel fél évvel korábban – ugyancsak novemberben intett búcsút a profi karriernek. A 109-szeres holland válogatott futballista a dán Esbjerg játékosaként vonul vissza. A 35 éves középpályás a holland Ajax Amsterdamban kezdte profi karrierjét, majd a Hamburger SV-nél futballozott. Németországból a Real Madridhoz igazolt, de a spanyol csapatban nem tudott magának állandó helyet kiharcolni. Ezt követően a Tottenhamben, a Hamburgban és a Real Betisben futballozott. Pályafutása végét Dániában töltötte a barátnője miatt: a Midtjyllandben kezdte, idén nyáron pedig az Esbjerg játékosa lett. A holland válogatottban 109 alkalommal lépett pályára, 25 gólt szerzett, illetve 2010-ben világbajnoki ezüstérmet nyert.

Michael Carrick – amikor a szervezet megálljt parancsol

A rutinos angol középpályás nagyjából egy éve jelentette be visszavonulási szándékát, amely 2018 nyarán, az idény végén meg is történt. A Manchester United-ban 2006-tól futballozó ikon korábban a West Ham Unitedben és a Tottenham Hotspurben is megfordult. Jelenleg a Manchester United stáb tagja, ahol 463 tétmeccsen lépett pályára, öt angol bajnoki címet és egy Bajnokok Ligája-győzelmet, valamint egy Európa-liga-sikert ünnepelhetett.

Wayne Rooney Evertonhoz távozása után ő lett az MU csapatkapitánya, összesen 24 gólt szerzett a klub színeiben. A 34-szeres angol válogatott középpályás a múlt idényben csupán négyszer lépett pályára, mivel szívritmuszavart diagnosztizáltak nála.

Eljön az az idő, amikor ha tetszik, ha nem, el kell fogadnod, hogy a tested már nem alkalmas a profi futballra. El kell fogadni ezt” – nyilatkozta Michael Carrick a visszavonulása előtt.

Gera Zoltán

Egy korszak lezárult: Gera Zoltán, a Ferencváros 39 éves, 97-szeres válogatott labdarúgója június végén bejelentette a visszavonulását. 2000 februárjában a Pécsi MFC színeiben mutatkozott be az élvonalban (amit akkor PNB-nek, azaz Professzionális Nemzeti Bajnokságnak neveztek). Még azon a nyáron a Ferencváros játékosa lett, és rögtön az első bajnokiján gólt lőtt a Haladásnak.

A Fradiból 2004-ben Angliába szerződött, ám nem maradt hűtlen a zöld-fehérekhez: tízévnyi légióskodás után oda tért vissza 2014-ben. Karrierje során 219 NB I-es bajnoki mérkőzésen lépett pályára, 51 gólt szerzett. A Fradival három bajnoki címet szerzett (2001, 2004, 2016), négyszer ezüstérmes lett, és öt alkalommal elhódította a Magyar Kupát. A váratlan megoldásaival, zseniális meglátásaival több európai klub figyelmét magára irányító Gera angliai légióskodása 2004 nyarán, az élvonalbeli (Premier League) West Bromwich Albionban kezdődött. A birminghami csapattal két idény erejéig megjárta a másodosztályt is, majd 2008-ban bajnokként tért vissza az élvonalba – és abban az évben az FA-kupa elődöntőjéig is eljutott.

A Championship egyik legjobbjaként tisztelt magyar légiós 2008 nyarán a West Bromnál magasabban jegyzett Fulhambe igazolt, alapembere volt a Premier League középmezőnyéhez tartozó együttesnek, és londoni pályafutása csúcspontjaként 2010-ben Európa-liga-döntőt játszott. 2011 nyarán visszaszerződött a West Bromhoz, s bár súlyos sérülések hátráltatták és kevesebb játékidő jutott neki, a klub 2013-ban szerződést hosszabbított vele. A mindkét angliai klubjánál közönségkedvenc Gera a Premier League-ben 172 mérkőzésen 17 gólt szerzett – nagyjából ennyiszer láthatta az angol publikum a jól ismert, kézen átfordulásos gólörömét – és 12 gólpasszt adott.

Utoljára 2017 márciusában, a Portugália elleni idegenbeli vb-selejtezőn játszott mérkőzést nemzeti mezben, válogatottbeli mérlege: 97 mérkőzés, 26 gól. A legemlékezetesebb találatát a 2016-os Európa-bajnokságon lőtte, ugyancsak a portugálok ellen – az UEFA közönségszavazásán ezt választották meg a torna legszebb góljának.

Novota János

2018 februárjában egészségügyi okokra hivatkozva nem folytathatta pályafutását a labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC szlovák válogatott kapusa, aki korábban a DAC kapuját is védte. A jelenleg 35 éves kapus nem tudta elkezdeni már a felkészülést sem a DVSC csapatával, mivel az edzéseket megelőző vizsgálatok kedvezőtlen eredménnyel zárultak.

Novota János Taksonyfalván született, pályafutását pedig kisebb szlovák klubcsapatokban kezdte. 2005 és 2008 közt a Szenc játékosa volt, ekkor a dunaszerdahelyi DAC labdarúgója lett. 2010-ben rövid ideig a görög Panszeraikósz játékosa volt, majd visszatért a DAC-hoz.

2011 júliusában szerződtette a Rapid Wien. A bécsi csapatban alapember lett, 2014 áprilisában megdöntötte a klub történetének leghosszabban tartó rekordját, ami a kapott gólok nélkül lejátszott bajnoki mérkőzéseket illeti. Novota sorozata 623 perc után az SV Gödrig elleni 2-2-es bajnokin szakadt meg.

A Rapiddal szerepelt a 2015–2016-os Európa-liga sorozat főtábláján. Az azt követő szezonban már kevesebb lehetőséget kapott, ekkor igazolt 2017 nyarán Debrencenbe. A Dunaszerdahely színeiben 67 bajnokin, míg a Rapid Wien mezében 97 bajnokin és 27 nemzetközi kupamérkőzésen állt a kapuban. 2014. május 23-án Ján Kozák edzősége alatt mutatkozott be a szlovák válogatottban Montenegró ellen. Tagja volt a 2016-os Európa-bajnokságon szereplő szlovák csapatnak, de pályára nem lépett.

Szerző: Bazsó Tímea