Serie A 2017/2018: Megkezdődött a harc!

Minden bajnokságnak jót tesz, ha a bajnoki címért több csapat száll harca. A Juventus hegemóniája már igazság szerint kezd egy kicsit unalmas lenni. Az utóbbi években a Napolinak mindig hiányzott valami, a két milánói csapat csak gyengén teljesített és az AS Roma se tudott méltó ellenfele lenni a Juventusnak. Idén azonban minden változhat.

Az újjáéledés és vadászat az öreg hölgyre

A hazai bajnokságot a Juventus uralja, de a BL-be se veszett el Allegri csapata. Idén azonban elveszítették Bonuccit, aki meglepően az AC Milánó csapatába igazolt. Juventusba megint a balhátvéd Mattia Di Sciglio érkezett cserébe.

A fekete-fehéreknek sikerült elcsábítani Douglas Costát, de ne feledjük el azt sem, hogy a Torino csapatába tart Federicho Bernardeschi, és valószínűleg nem ő lesz az utolsó, akit a Juve megpróbál megszerezni.

costa juventus

A nyár egyértelmű győztese a piros-fekete AC Milano együttes lett. Bonuccin kívül Calhanoglu, Andre Silva, Conti, Musacchio, Ricardo Rodríguez, Lucas Biglia és FranckKessie is érkeztek. Az AC szurkolóinak van mire örülniük, és az is lehetséges, hogy a Milano harcba száll a bajnoki címért is. Sokat mutathat a Juventus elleni összecsapás. De nem csak ez a mérkőzés lesz érdekes.

ac milano team foto

Az Inter újra edzőt váltot. A csapatot LucianoSpalletti vette át, Banega helyet BorjaValero érkezett. Már most örülünk a Derby della Madonnina rangadóra!

skriniar inter dres

A Napoli célja idén nyáron is az marad, hogy sikeresen ellenálljanak a Marek Hamsikért érkező ajánlatoknak. Milik már egészséges, Martens visszatérhet a szélre és a csapatba érkeztek Adam Ounas Bordeauxból és Marko Rog Záhrebből. A Partenopei és az Öreg hölgy mérkőzése azért is lesz érdekes, mert a Juve-ban most már a Napoliból távozó Higuaín az egyik legnagyobb sztár.

neapol oslava po zapase

Az AS Roma idén már Totti és Salah nélkül focizik, de a rómaiakkal maradt Dzeko és Nainggolan is. A védelembe érkeztek FazioT ottenhamből és Jesus Inter Milánóból.

Mire örülhetünk

Olaszországnak az az előnye, hogy igazán nincs olyan nagyon messze tőlünk. Az olasz csapatok idén megpróbálnak újjáéledni, amire igaz, hogy sok pénz is szükséges volt, de más utat talán nem is találhattak a klubok. Kitűnő hangulattal számolhatunk, az 100 százalék.

Nem is olyan régen a világ legjobb focistái az olasz Serie A-ban rúgták a labdát és sohasem kizárt az, hogy ezek az idők újra visszatérnek, ezért ezt a versenyt is érdemes lesz figyelmesen követni.

Az összes ajánlatot a Serie A mérkőzéseire megtalálja itt. 

 

san-siro-milan-juve